Múlt héten beszámoltunk arról, hogy a nemrég megjelent pályázati eredménylistán a gazdaságok korszerűsítése intézkedésnél a megyei növénytermesztők, pontosabban a burgonyatermesztők nagyon jó eredményeket értek el.
A 4.17-nél (beruházások a zöldség- és burgonyatermesztő gazdaságokban, beleértve az üvegházakban való termelést és termelési beruházásokat, a termék-előkészítést és marketinget, gépek és öntözőberendezések vásárlását) az országos szinten nyerőnek nyilvánított 95 pályázat több mint egyharmada (a nyerők 36 százaléka), számszerűleg 34-en Kovászna megyeiek.
Ez nagyon jó eredménynek mondható a legkisebbek között lévő megyénk esetében. A pályázatok útján összesen 30,16 millió euró kerül majd ide a burgonyatermesztő gazdaságok, illetve szövetkezetek fejlesztésére, gépparkjának és termék-előkészítő, csomagoló, válogató kapacitásának bővítésére. A másik összetevőnél (a 4.1.8-as alintézkedésnél), ahol szintén országos eredményt hirdettek, a 17 nyertes pályázat közül 5 megyénkbeli, ez is dicséretes eredménynek számít. Itt a megyebeliek által elnyert támogatás összértéke 6,6 millió euró, ebből a támogatásból valósul meg a megtermelt burgonya eladásra való előkészítése (válogatás, mosás, szárítás, csomagolás stb).
A hegyvidéken mindenki nyert
A múlt hét elején még három alösszetevőnél hirdettek országos eredményt a november 25. és december 24. közötti időszakban letett pályázatokra. A legjobb eredményt a megyénkbeli hegyvidéki állattenyésztő vállalkozások és szövetkezetek érték el a 4.1.6-os alintézkedésnél (Beruházások támogatása a hegyvidéki állattenyésztő gazdaságokban a termelésben, a termékek marketingjében és a termékek előkészítésében). Itt összesen 60 millió euróra lehetett pályázni. Az országos szinten nyertesnek nyilvánított 55 pályázat közül 19 megyénkbeli, amely közel 35 százalékos eredményt jelent. Értékben kifejezve, a most országosan elnyert 53,27 millió euróból 20,79 millió eurónyi támogatás, vagyis a teljes összeg 39 százaléka Kovászna megyébe kerül az itteni állattenyésztő gazdaságok fejlesztésére.
A 19 nyertes pályázatból 12-t állattenyésztő szövetkezetek tették le, hetet pedig mezőgazdasági vállalkozások. Az elnyert támogatásból tejelőfarm épül majd Kőröspatakon, Bodzavidéken pedig kis kapacitású marhavágó pont létesül. A húsmarhatartók is szövetkeztek, ők a gépparkjukat korszerűsítik. A juhászok szintén sikeresen pályáztak, a Barót környéki gazdákat összefogó Tekse Szövetkezet, valamint egy zabolai juhász nyert el támogatást. A többi nyertes a tejelőfarmok és gépparkjuk korszerűsítésére fordítja a nem kis összegű elnyert támogatást, többen fejőrobotokat, korszerű silózógépeket, gabonaroppantókat vásárolnak. A vidékfejlesztési hivatal szakembereitől kapott információ szerint, az állattenyésztő gazdaságok és szövetkezetek által letett pályázatoknál gyakorlatilag 100 százalékos az eredmény, aki pályázott, az el is nyerte a támogatást.
A múlt hét elején hirdettek eredményt a P4.1.4-es alintézkedésnél is (Fiatal gazdák gépvásárlásának támogatása a növénytermesztésben és állattenyésztésben, 75 millió eurós kerettel). Itt egyetlen megyebeli, egy uzoni állattenyésztő fiatal tett le pályázatot, aki el is nyerte a közel 330 ezer eurós gépvásárlási támogatást.
Öntözésre nem jött pénz
A harmadik eredményhirdetésnél, a P4.1.1-es alintézkedésnél (Támogatás egyszerű mezőgazdasági gép és öntözőberendezés vásárlására a növénytermesztésben, kivéve a zöldség- és burgonyatermesztő gazdaságokat, 125 millió euró volt a pályázható összeg) nem jók az eredmények. A megyéből letett öt pályázatból egyik sem nyert. Ez az alacsony pontszámuknak tudható be, az utolsó nyertes pályázat pontszáma 74 volt.
A gazdaságok korszerűsítésénél még volt egy harmadik pályázat-letevési időszak december 25. és január 25. között azoknál az intézkedéseknél, ahol még maradt pályázható összeg az utolsó hónapra. A 4.1.7-es és a 4.1.8-as alintézkedésnél 13,7, illetve 30,2 millió euró maradt lefedetlenül pályázatokkal. Itt még 8 megyebeli pályázatot tettek le, a vidékfejlesztési szakembereknek múlt péntekig kellett befejezniük ezek ellenőrzését és elbírálását. A 8 pályázat közül, aránylag magas pontszámuknak köszönhetően, több is esélyes a nyerésre.
Összességében elmondható, hogy a megyebeli gazdák, mezőgazdasági vállalkozások és szövetkezetek nagyon ügyesen mozogtak, összesen 84 pályázatot tettek le a gazdaságok korszerűsítésénél (4.1-es intézkedés), a pályázatokban igényelt támogatás összértéke 73,7 millió euró. Ezzel az igényelt értékkel Kovászna megye országos szinten az első helyen áll. Eddig a megye mezőgazdászai összesen közel 51 (50,95) millió euró értékű támogatást nyertek el a növénytermesztő és állattenyésztő gazdaságok korszerűsítésénél, és remélhetőleg ez az összeg még nőni fog.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.