Az erdélyi polihisztort a szobor ülő testhelyzetben ábrázolja: Kós Károly saját faragású karosszékében ül, egyik kezében az emblematikus kolozsvári templom alaprajzának tekercsét tartja, másik kezével felfelé, a templomtoronyra mutat. A szobor a templom kerítésén belül, nem közterületen található.

Az avatóünnepségen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke azt mondta: nem véletlenül időzítették a szoboravatást a nemzeti összetartozás napjának előestéjére: Kós Károly volt az, aki megmutatta a Trianon utáni szétszakított magyarságnak a helyes cselekvési irányt. Kató Béla szerint 1920 után az elszakított területeken mutatkozott meg igazán a lélek ereje, „magyarnak lenni ekkor vált felelős méltósággá”, a papok ekkor váltak igazán lelkipásztorokká. Kós Károly egyike volt azon felelős vezetőknek, gondolkodóknak, akiknek a teljes összeomlás után is sikerült felrázni a csüggedt, letargiába süllyedt magyarságot, ő volt, aki a Kiáltó Szóban irányt adott az erdélyi magyaroknak értékei megőrzésére, építésre, alkotásra buzdította népét. „Építenünk kell, ez a Kós Károly-i üzenet a nemzeti összetartozás napján. Erre figyelmeztet bennünket a templom előtt üldögélő és ujját felmutató szobra” – zárta köszöntőjét Erdély református püspöke.

Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja felidézte: a fényes budapesti építészi karrier előtt álló Kós Károly Trianon után azért maradt Erdélyben, mert tudta: itt nagyobb szükség lesz rá. A veszteséggel, a rombolással a fenyegetettséggel szemben a helyes magatartást az építésben, a munkában jelölte ki.