Iohannis: Emelni kell a nyugdíjakat

2022. június 8., szerda, Belföld

Klaus Iohannis államfő szerint a növekvő fogyasztói árak közepette emelni kell a nyugdíjakat is, mivel tisztességtelen lenne a válság árát kizárólag a nyugdíjasokkal megfizettetni.

Az elnök egy Buzău megyei iskolalátogatás alkalmával beszélt a témáról, amikor az újságírók arról kérdezték: támogatná-e, hogy a kormány még idén emelje a nyugdíjakat és egyetért-e azzal, hogy ennek érdekében Romániának el kell érnie Brüsszelben, hogy a nemzeti helyreállítási és ellenálló-képességi tervből (PNRR) töröljék a nyugdíjkiadások korlátozására vonatkozó kötelezettség-vállalást.

Az elnök rámutatott: az inflációban, a növekvő árak mellett nőnek a fizetések is, és szerinte ugyanúgy kell növekedjenek a nyugdíjak is. „A nyugdíjasoknak már nincs lehetőségük más kereseti lehetőségek után nézni, pluszmunkát vállalni. Azzal maradnak, amit kapnak, vagyis a nyugdíjukkal, ezért azt tartom méltányosnak, hogy a nyugdíj szintjét a helyzethez igazítsák. Egyértelmű, hogy a kormánynak kell előállnia komoly tervvel a helyzet kezelésére, és elő is fog állni” – fejtette ki az elnök.
Bár Iohannis nem erősítette meg, hogy Románia a nyugdíjakra vonatkozó megkötések újratárgyalását kezdeményezi Brüsszelben, a tegnapi nyilatkozatáról tudósító bukaresti média úgy értelmezte, hogy érvelése ennek szükségességéről szólt.

Marius Budăi munkaügyi miniszter többször rámutatott: a jelenlegi két számjegyű infláció közepette tarthatatlan az a PNRR-ben szereplő kötelezettség-vállalás, miszerint Románia a GDP legfeljebb 9,4 százalékát fordíthatja nyugdíjakra, miközben az uniós átlag 12,5–13 százalék.

Korábban Marcel Boloș európai beruházásokért felelős miniszter is támogatásáról biztosította Budăit abban, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen az Európai Bizottsággal a nyugdíjakra vonatkozó korlátozás eltörlése érdekében. Boloș szerint a helyreállítási alapról szóló uniós döntések még csak a koronavírus-járvány okozta válsággal számoltak, de most már figyelembe kell venni az ukrajnai háború hatásait, az energiaválságot és a küszöbön álló élelmiszerkrízist is.

Romániában az infláció elérte a 14 százalékot, és 3,2 millió embert nélkülözés fenyeget – mutatott rá a tárcavezető.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2022-06-08: Belföld - :

Mire figyeljünk, ha jön a számlálóbiztos?

Elkezdődött a népszámlálás második szakasza: júniusban számlálóbiztosok keresik fel mindazokat, akik eddig nem válaszoltak vagy hiányosan töltötték ki interneten a cenzus kérdőívét a március 14. és május 27. közötti önkitöltéses szakaszban. Barna Gergő szociológus, a Népszámlálás.ro kampánykoordinátora a személyes lekérdezés legfontosabb tudnivalóiról tájékoztatott.
2022-06-08: Belföld - :

Önkormányzati beruházásokat támogatnak

Több mint 1400 polgármesteri hivatal gazdálkodhat az országos helyreállítási terv (PNRR) révén rendelkezésükre bocsátott 2,4 milliárd euróból – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök tegnap a Felújítási hullám nevű pályázati kiírás első nyertes projektjeire megkötött szerződések aláírásán.