A hagyományos lovas programok mellett népi rockoperával, táncbemutatóval, filmvetítéssel és koncerttel várják idén is az érdeklődőket az Óriáspince-tetőre, ahol június 17–19. között rendezik meg a Székely Vágtát. A szervezők a szórakoztató produkciók mellett újdonságokkal is készültek, idén visszatér a huszár ügyességi verseny és lesz Góbé Olimpia is – tájékoztattak.
Az előző kiadásokhoz képest a szervezők a legjelentősebb változásként ismertették, hogy az előfutamok szombat délutánra kerülnek át, ezt megelőzően pedig a helyi lovas csapatok tartanak majd hagyományőrző bemutatót. Az újdonságnak számító Góbé Olimpia lényege, hogy a bejelentkező csapatok településüket képviselve különböző akadályokat leküzdve nyerhetik meg a megmérettetést. Olyan versenyszámokban kell majd helytállni, mint a gumicsizma-hajítás, szalmabála-hordás talicskával vagy vízhordás két vederrel.
A június 18-i, szombat délelőtti megnyitót követően lovasíjász és lovas kaszkadőr bemutatókat láthatnak az érdeklődők, délután tartják a huszár ügyességi versenyt valamint az előfutamokat. A Székely Vágta kulturális produkcióját idén a Nemzeti Lovas Színház biztosítja, a társulat kétfelvonásos népi rockoperáját, a Szent László, a lovagkirály című előadást június 18-án este mutatják be (nyilvános főpróba június 17-én, 21.30 órától) az Óriáspince-tetőn. A Pintér Tibor rendezte nagyszabású előadás 20 lóval és 60 gyalogos szereplővel valósul meg és a középkori lovagi tornák hangulatát idézi meg.
Június 18-án, vasárnap délben kerül sor a Góbé Olimpiára, délután pedig a Góbé Futam és a Székely Vágta döntőjén szurkolhatnak kedvenceiknek a nézők, mindkét futamot díjkiosztó követi. Kora este a 4 for Dance táncshow látható majd: a csapat az általa nagy tiszteletben tartott magyar néptánc autentikus elemeit virtuóz ritmusjátékokkal ötvözi. A rendezvényt Péter Szabó Szilvia (NOX) akusztikus koncertje zárja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.