Döntő házként szavazta meg a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi az üdülési utalványok felhasználását a gyerekek iskolai táborköltségeinek fedezésére, valamint megemeli az étkezési utalványok értékét 20 lejről 30 lejre.
Csép Éva Andrea, az RMDSZ munkaügyekért felelős szakpolitikusa a plénumi szavazást követően úgy nyilatkozott, hogy a törvénymódosítással kibővítik a kedvezményezettek körét, lehetőséget teremtenek arra, hogy a szülő üdülési utalványaival fedezhesse gyereke iskolai táborának költségeit. A törvénytervezet az államelnöki kihirdetés után, a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően lép érvénybe. A vakációs utalványok felhasználásáról a tanügyminisztérium és a pénzügyminisztérium közös határozattal rendelkezik majd.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.