Elindultak a számlálóbiztosok

2022. június 10., péntek, Közélet

Újabb szakaszához érkezett a népszámlálás, számlálóbiztosok járnak ajtóról ajtóra, hogy elvégezzék a személyek és a háztartások összeírását – tájékoztatott közleményében Ráduly István kormánybiztos. Közölte azt is, az önkitöltős szakasz letisztázott eredményei szerint a megye városaiban a kovásznai, a sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi emberek töltötték ki a legtöbb hibátlan kérdőívet.

A számlálóbiztosok azokat keresik fel, akik az előző, önkitöltéses szakaszban nem vettek részt, illetve hibásan vagy hiányosan töltötték ki a kérdőíveket. A prefektus rámutatott: a számlálóbiztosok a polgármesteri hivatalok által kiállított fényképes igazolvánnyal rendelkeznek, és igény esetén a személyi igazolványukat is be kell mutatniuk, illetve szürke egyentáskával és táblagéppel is rendelkeznek. Jelezte továbbá, hogy a számlálóbiztos ugyanolyan kérdőívet tölt ki, mint amilyet azok is megkaptak, akik sikeresen teljesítették az önkitöltős szakaszt. Ebben a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdések is megtalálhatók. Fontos tudnivaló, hogy a kérdőívek kitöltésénél nem kell minden családtagnak jelen lennie, egy ember is bediktálhatja, sőt, be is kell diktálnia minden, abban a háztartásban élő személy adatait – hívta fel a figyelmet a prefektus.

Ráduly István ismertette, Háromszék – Hargita megye után – a második helyen végzett az országban a hibátlanul kitöltött kérdőíveket illetően. „Nagy elégtétel számomra, hogy elmondhatom: Háromszék országos második a helyesnek elfogadott kérdőívek tekintetében. Ami a megye városait illeti, Kovászna végzett az élen, nem sokkal maradt el tőle Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Barót, de Bodzaforduló is bőven az országos átlag fölött teljesített. Még egyszer szeretnék gratulálni a polgármestereknek, alpolgármestereknek, a hivatalok személyzetének, akik hatékony összeírópontokat működtettek, sőt, a legtöbb helyen személyesen is részt vettek a kampányban, és mindenkinek, aki segítséget nyújtott az összeírásban” – összegzett a kormánybiztos. (dvk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-06-10: Közélet - Mózes László:

Sepsiszentgyörgy az első helyen (Mérlegen a népszámlálás önkitöltős szakasza)

Sepsiszentgyörgy igen jól szerepelt a népszámlálás első, önkitöltős szakaszán, országos viszonylatban első helyen végzett a megyeszékhelyek között. A sepsiszentgyörgyi polgárok több mint 80 százaléka rögzítette adatait az online népszámlálási kérdőíveken, a feltöltött dokumentumok 68,5 százaléka érvényes – ismertette az eddigi eredményeket sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester. Arra kérte ugyanakkor a város további, még megszámlálásra váró, 31,5 százaléknyi lakóját: működjenek együtt az őket felkereső számlálóbiztosokkal.
2022-06-10: Közélet - Fekete Réka:

Hurrá, vakáció!

 ...de nem mindenkinek, hisz hátravan az érettségi és a nyolcadikosok záróvizsgája, de azok a diákok sem dőlhetnek hátra, akiknek javítóvizsgán kell részt venniük a nyári vakációban. Ettől eltekintve, egyes iskolákban már tegnap megtartották az évzáró ünnepséget, máshol ma szól utoljára a 2021/2022-es tanév iskolacsengője.