Megújult a Petőfi család síremléke

2022. június 14., kedd, Magazin

Felavatták a Petőfi család megújult síremlékét szombaton a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A felújítás Rákay Philip producer és felesége, Wieber Orsolya magánadományából valósult meg, a síremlék környezetét a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) újíttatta fel.

„Emlékművek nem a hősöknek kellenek, hanem nekünk, kései utódoknak, akik meg akarunk őrizni, helyre akarunk állítani, életre akarunk hívni minél többet abból, amit Petőfi Sándor életműve megtestesít és a mának üzen. Emlékeznünk kell, hogy értsük a szabadság értékét” – mondta avatóbeszédében Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint fogalmazott, a Petőfi család újra méltó formába hozott síremléke a leginkább kézenfekvő lehetőség fejet hajtani a sem holtában, sem testi valójában, hanem egyedülálló életművében velünk maradt költőóriás előtt. „A legenda messze túlmutat 1848. március 15-én, a forradalmon és a szabadságharcon, mert 174 esztendeje tükröt tart elénk, arra emlékeztetve, hogy mi, magyarok a szabadságban mindannyian összetartozunk.”

Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója kiemelte: Petőfi mindenütt ott van, ahol magyarok vannak, és mindig ott lesz, amíg a magyarság megmarad. „Mától azonban van egy újabb méltó hely, ahol emlékezhetünk nagy költőnkre.” A főigazgató szólt arról, hogy a Petőfi családból csak az 1849-ben Segesvár mellett, a fehéregyházi csatamezőn meghalt költő nem nyugszik a sírhelyen, „de szelleme belengi a környezetet”. Megjegyezte, hogy a Nemzeti Panteonban nyugszik számos személy, aki ezer szállal kötődik Petőfihez, így legjobb barátja, Arany János, Gyulai Pál, aki sokat tett költészetének elismertetéséért, Barabás Miklós, Petőfi első közismert arcképének megfestője vagy Egressy Gábor, aki a forradalom estéjén előadta a Nemzeti dalt a Nemzeti Színházban, és ő készítette a Petőfit ábrázoló híres dagerrotípiát is.

Rákay Philip, a síremlék felújításának mecénása szerint a múlt tisztelete és emlékezete nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Felidézte, hogy tavaly március 15-én feleségével hozott virágot a ’48-as hősök emlékére, amikor szembesült a Petőfi család síremlékének méltatlan állapotával, ezért megkeresték a NÖRI-t, hogy megfinanszírozzák annak helyreállítását.

A Petőfi család 1911-ben emelt síremlékében nyugszanak Petőfi Sándor szülei, Petrovics István és Hrúz Mária, felesége, Szendrey Júlia, gyermekük, Petőfi Zoltán, valamint a költő öccse, István. Az 1908-ban létesült sírhely a Petőfi Társaság kezdeményezésére jött létre, a szülők sírja eredetileg a Józsefvárosi temetőben volt.

Az elmúlt egy évben felújították a teljes síremlék kő- és fémrészeit, megújultak a környező növények és a díszburkolat. A síremlék környezetét a NÖRI újíttatta fel, megvédve a gyönyörű fasort. Helyreállították a sírkert eredeti úthálózatát is a Petőfi család síremlékének környezetében. A megújult síremlék mintegy négy méter magas, a két méter magas haraszti kőposztamensen kétméteres bronz turulmadár látható. A talapzat alsó részén bronzkoszorú található. A szombati ünnepségen Gulyás Gergely, Móczár Gábor, Rákay Philip és felesége mellett elhelyezte koszorúját többek között Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és Kiskőrös, Petőfi szülővárosa önkormányzata is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1089
szavazógép
2022-06-14: Sport - :

Roger Federer visszatérne (Tenisz)

Jövőre határozottan szeretne újra visszatérni a profi teniszhez és a legmagasabb szintű versenyzéshez a hússzoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer. A korábbi világelső, aki augusztus 8-án lesz 41 éves, tavaly július óta nem játszott, akkor a wimbledoni negyeddöntőben kikapott.
2022-06-14: Magazin - :

Fehér Ferenc: Tofu P. Potter (FLOW4 Mozgásszínházi Fesztivál)

Fehér Ferenc táncos, koreográfus visszatérő alkotó a sepsiszentgyörgyi M Studio társulatánál és visszatérő fellépő a FLOW fesztiválokon.