Franciaországi nemzetgyűlési választásokMacron pártja 21 ezer szavazattal megnyerte az első fordulót

2022. június 14., kedd, Világfigyelő

Rekordalacsony részvétel mellett Emmanuel Macron államfő és centrista szövetségesei Ensemble! (Együtt!) elnevezésű koalíciója a szavazatok 25,75 százalékával az élen végzett a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában, de alig 21 442 vokssal előzte meg a Jean-Luc Mélenchon által vezetett baloldali összefogást (NUPES), amely 25,66 százalékos támogatottságot szerzett – derül ki a francia belügyminisztérium által tegnap közzétett hivatalos végeredményből. A mintegy 48 millió francia állampolgár közül 23,3 millióan járultak az urnákhoz, ami 47 százalékos részvételi irányt jelent.

Az csak a második fordulóban fog eldőlni, hogy az elnöki koalíció meg tudja-e tartani az abszolút többségét a parlament alsóházában, és Emmanuel Macron szabadon végre tudja-e hajtani a programját, vagy relatív többség mellett alkalmi szövetségesekre lesz szüksége a jobboldalról a kormányzáshoz.

Az előző nemzetgyűlés összetételéhez képest 18,67 százalékos támogatottsággal a szuverenista jobboldali Marine Le Pen pártja tudta a leginkább növelni a képviselői számát, s a Nemzeti Tömörülés 1986 után először ismét önálló frakciót alakíthat 20 és 45 közötti képviselővel, miközben a hagyományos jobboldal, a 10 százalékot elérő Köztársaságiak frakciója viszont a felére csökkenhet a korábbi száz képviselőről.

A mandátumbecslések alapján a kormánypárt 222 és 295 közötti helyre számíthat az 577 fős nemzetgyűlésben, míg a baloldali összefogás (NUPES) 150–210 képviselőt küldhet a nemzetgyűlésbe. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges. Az elnöki többség jelöltjei közül egy, a baloldali összefogásból pedig négy jelölt megszerezte a képviselői helyet az első fordulóban, s 272 körzetben ennek a két formációnak a jelöltjei fognak megmérkőzni egymással a második fordulóban, nyolc körzetben három továbbjutó van.

Macron pártjának jelöltjei 417 helyen jutottak tovább (ezek felében az első helyen), de ez százzal kevesebb, mint 2017-ben. A baloldal 380 körzetben lesz jelen a második fordulóban az öt évvel ezelőtti 146-hoz képest. Marine Le Pen pártja 208 körzetben maradt versenyben, elsősorban az ország északi részén, ami kétszer annyi, mint 2017-ben, de csak húsz helyen nyerte meg az első fordulót. A konzervatív Köztársaságiak viszont alig 91 körzetben lesznek jelen a második fordulóban az öt évvel ezelőtti háromszázhoz képest. A választás vesztese Eric Zemmour jobboldali publicista, volt elnökjelölt, aki nem jutott be a második fordulóba, s pártjának jelöltjei is mindenhol kiestek, így a Visszahódítás nevű új formációnak nem lesznek nemzetgyűlési képviselői.

„Az az igazság, hogy az elnöki párt vereséget szenvedett” – mondta vasárnap este Jean-Luc Mélenchon, a baloldali összefogás vezetője arra kérve a választóit, hogy „rohamozzák meg” az urnákat a második fordulóban. A másfél hónappal ezelőtti elnökválasztás harmadik helyén végzett radikális baloldali Mélenchon vezetésével húsz év után a szocialisták, a zöldek, a kommunisták és a radikális baloldaliak részvételével megalakult baloldali összefogásnak (NUPES) azonban kevés a tartaléka a második fordulóra, a távolmaradás elsősorban az Emmanuel Macron szavazóbázisát jelentő fiatalokat és a középosztályt érintette az első fordulóban.

Olivier Véran, a parlamenti kapcsolattartásért felelős kormánytag vasárnap este elismerte, hogy a választási eredmény „figyelmeztetés” a kormánytöbbségnek, amelyet meg kell hallani. Élisabeth Borne miniszterelnök úgy vélte, hogy kizárólag az Együtt! elnöki koalíció lesz képes jövő vasárnap többséget szerezni a nemzetgyűlésben.
Franciaországban nincsen pártlistás szavazás, az állampolgárok egyéni jelöltekre szavazhatnak, akiknek viszont csak akkor van igazán esélyük bejutni a parlamentbe, ha valamelyik nagyobb párt színei­ben indulnak. Az 577 körzetben 6293-an mérettették meg magukat.

A biztos győzelemhez az első fordulóban 50 százalék plusz egy szavazatot kell elérnie egy jelöltnek. Ha egy körzetben ez senkinek sem sikerült, akkor a jövő vasárnapi második fordulóban minden, a regisztrált szavazók körében 12,5 százalékot, a leadott szavazatoknak pedig legalább 25 százalékát elérő jelölt indulhat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-06-14: Világfigyelő - :

Morawiecki egy esetleges orosz támadásról

Ha Oroszország megtámadja Lengyelországot, 40 millió lengyel kész fegyverrel védeni hazáját – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő tegnapi sajtóértekezletén. Morawiecki a sziléziai Myszkówban vett részt egy sportlőtér megnyitóján. Felidézte: a nemrég elindított kormányprogram keretében minden járásban létesítenek a helyi lakosok által használható lőteret. Reményét fejezte ki, hogy az ott elsajátított készségek „kizárólag a lőtereken maradnak, és soha nem kell majd a harctéren használni őket”, ahogyan az ma Ukrajnában történik.
2022-06-14: Belföld - :

Gyors kivizsgálást szorgalmaznak (Id. Lomniczi Zoltán kitiltása)

Közös levélben fordul a román képviselőház elnökéhez Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő és id. Lomnici Zoltán, a magyarországi legfelsőbb bíróság volt elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsa jelenlegi vezetője, azt kérve Marcel Ciolacutól, hogy vizsgálják ki Mirela Adomnicăi kormánypárti képviselő kezdeményezését.