Hatósági árkorlátozást sürgetnek a fuvarozók

2022. június 14., kedd, Belföld

Magyarország és Szlovénia példájára hivatkozva az üzemanyag árának hatósági korlátozását követeli a kormánytól a fuvarozók országos szövetsége (FORT).

„Magyarországon és Szlovéniában a politikusok nem az elégséges kőolajtartalékokra hivatkozva próbáltak mindenkit megnyugtatni, ahogyan történt ez három hónapja Romániában, hanem üzemanyagárstopot vezettek be a hazai fogyasztók számára. Három hónap elteltével most már meg szeretnénk tudni a román állam valamelyik hivatalos képviselőjétől, hogy mi köze az olajtartalékoknak az üzemanyag árához, mert ez idő alatt nem akadt még senki, aki tudott volna erre válaszolni” – áll a FORT közleményében.

A munkáltatói szövetség szerint nincs más megoldás a „töltőállomásoknál kialakult helyzet” rendezésére, mint az árstop bevezetése. A FORT ugyanakkor üdvözölte azt a törvényhozói kezdeményezést, amely 19 százalékról 5 százalékra csökkentené a közúti fuvarozási szolgáltatásokra kivetett áfát, ugyanakkor azt követeli a kormánytól, hogy a tervezetet sürgősségi rendelettel azonnal léptesse hatályba és csak utólag küldje törvényi jóváhagyásra a parlamentbe.

Ezen intézkedések nélkül nemcsak a fuvarozás, hanem minden más gazdasági tevékenység le fog állni, olyan körülmények között, amikor „azt híresztelik”, hogy júliusig további 3 lejjel drágul az üzemanyag – figyelmeztet a fuvarozók szövetsége. A FORT ugyanakkor arra biztat minden fuvarozással foglalkozó vállalkozást, hogy csatlakozzék azokhoz a tiltakozó megmozdulásokhoz, amelyeket a töltőállomások bejáratánál fognak szervezni országszerte. Múlt héten a piacvezető Petromnál is meghaladta a literenkénti 9 lejes szintet a gázolaj ára. Június folyamán ez már a hatodik drágítás volt – hívta fel a figyelmet az Economica.net gazdasági portál. A benzint literenként 8,5 lej körüli áron adják a Petrom-kutaknál.

A Ziarul Financiar pénzügyi lap szerint a gázolaj mintegy másfélszeresére drágult Romániában az év eleje óta, és semmi jele annak, hogy az áremelkedés leállna a közeljövőben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2022-06-14: Belföld - :

Gyors kivizsgálást szorgalmaznak (Id. Lomniczi Zoltán kitiltása)

Közös levélben fordul a román képviselőház elnökéhez Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő és id. Lomnici Zoltán, a magyarországi legfelsőbb bíróság volt elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsa jelenlegi vezetője, azt kérve Marcel Ciolacutól, hogy vizsgálják ki Mirela Adomnicăi kormánypárti képviselő kezdeményezését.
2022-06-14: Belföld - :

A megtévesztés veszélyére figyelmeztet a kormányfő (A bányászjárás évfordulója)

Óvatosságra intette, az uszítás és a megtévesztés veszélyére figyelmeztette polgártársait Nicolae Ciucă miniszterelnök tegnap, az 1990-es bányászjárás évfordulója alkalmából kiadott üzenetében.