Sepsiszentgyörgyi munkálatokElakadtak a Táncsics utcában

2022. június 14., kedd, Közélet

Nehezen haladnak egy viszonylag kicsi, ám jelentős sepsiszentgyörgyi utca tervezett felújításával, már a második kivitelezővel kellett szerződést bontania a megyeszékhelyi önkormányzatnak, ezért úgy döntöttek, megpróbálják saját erőből felújítani azt – közölte Antal Árpád polgármester. Ugyanakkor városszerte nagy gondot okoz az építőiparban tapasztalt drágulás és a munkaerőhiány.

  • A sepsiszentgyörgyi Táncsics Mihály utca fejfájást okoz a lakóknak éppúgy, mint az önkormányzatnak. Fotó: Albert levente
    A sepsiszentgyörgyi Táncsics Mihály utca fejfájást okoz a lakóknak éppúgy, mint az önkormányzatnak. Fotó: Albert levente

A Sepsiszentgyörgyön zajló munkálatokat ismertetve Antal Árpád elmondta, a nagyobb beruházásoknál – az állomási tónál és a kisstadionnál – ütemterv szerint haladnak, dolgoznak a Rózsa utcában is. Kitért a Táncsics Mihály utcára, ott nemrég már a második kivitelezővel is fel kellett bontaniuk a szerződést, mert nem kezdték el a munkát. Viszonylag kis utcáról van szó, de a beavatkozás bonyolult, s úgy látják, a cégek számára valamiért nem vonzó ez a beruházás. Ezért megpróbálják saját erővel felújítani, noha nem rendelkeznek olyan szakmai és műszaki háttérrel, mint a nagy útépítő cégek. Ennek ellenére, ha most harmadszor is közbeszerezést kellene kiírni, esély sem lenne arra, hogy az idén befejezzék. Ez amúgy egy nagyon fontos utca, amely csúcsforgalomban „menekülő útvonal” lehetne, de amíg ilyen állapotú, teljesen használhatatlan – magyarázta. A gáz- és a vízvezetékeket már kicserélték, a villanyhálózat felújítását kell még megoldaniuk, legrosszabb esetben meghagyják a légi vezetéket. Összességében azonban a Táncsics utca befejezése nagy kihívást jelent az önkormányzat számára.

Antal Árpád azt is elmondta, a kivitelezők azért utasítják vissza a már megnyert szerződések teljesítését, mert megváltoztak az árak. Ez egy valós indok, országos probléma, nagyon sok kivitelező lép vissza, mert az elmúlt évben az árak 50–60 százalékkal is emelkedtek, és bár a kormány elfogadott egy korrekciós együtthatót, amivel újraszámolják az árakat, az új érték nagyon sok esetben így sem fedi az árnövekedés mértékét, főként az importtermékek esetében (például az aszfaltnál a bitumen többnyire külföldről származik, és 80 százalékkal drágult).

Továbbá gondot okoz az is, hogy az építőiparban sokkal több a beruházási lehetőség, mint a cégek jelenlegi kapacitása, ugyanis 2014 és 2018 között tönkretették az építőipart, így ebben az ágazatban is munkaerőhiánnyal küzdenek a cégek, sokan Európai Unión kívüli alkalmazottakkal dolgoznak. Mindez nagyon megnehezíti az önkormányzatok beruházásait is, ugyanakkor most, amikor rengeteg uniós pénzt kellene lehívni, azaz újabb és újabb pályázatokat összeállítani, ehhez pedig újabb közalkalmazottakat foglalkoztatni, a július 1-jétől beharangozott közalkalmazotti létszámstop is komoly gondot okozhat. Remélik, sikerül ettől a szándékától eltántorítani a kormányt, és elérik, hogy az alkalmazási korlátozás ne legyen érvényes az önkormányzatokra – tette hozzá a polgármester.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2022-06-14: Belföld - :

Hírsaláta

MAJOMHIMLŐ NÁLUNK IS. Azonosították az első majomhimlős esetet Romániában – közölte az egészségügyi minisztérium. A tájékoztatás szerint egy 26 éves bukaresti férfi a fertőzött.
2022-06-14: Közélet - Nagy D. István:

Újabb két ingatlant vásárolnak (Szükséglakások Sepsiszentgyörgyön)

További két, szükséglakásnak szánt ingatlan megvásárlásához járult hozzá legutóbbi soros ülésén Sepsiszentgyörgy képviselő-testülete. Ezáltal meghaladta a harmincat az önkormányzat tulajdonában lévő, erre a célra vásárolt vagy átértékelt ingatlanok száma, melyek java része tömbházlakás. Az ingatlanok egy kivétellel a megyeszékhely területén találhatók. A városháza illetékesei szerint a továbbiakban is vásárolnak még lakásokat e célból, és hamarosan elérik azt a számot, mely révén biztosítani tudják azok elhelyezését, akik a hátrányos helyzetű városrészek felemelését célzó kezdeményezés miatt kénytelenek elköltözni jelenlegi lakhelyükről.