2008 legjobbjai

2008. december 8., hétfő, Sport

Több évtizedes hagyományunkhoz hűen idén is lehetőséget teremtünk kedves olvasóinknak, sportbarátainknak ― természetesen, nem zárjuk ki a polgármestereket, politikusokat sem, számukra is adott a lehetőség, sőt, el is várjuk, éljenek vele ―, hogy kifejezzék elismerésüket, köszönetüket sportolóink előtt, akik a mögöttünk maradt közel egy év alatt eredményeikkel, tetteikkel a hazai és nemzetközi küzdőtereken ― a pekingi olimpiai játékokon, a világ- és Európa-bajnokságokon ― öregbítették megyénk sporthírnevét.

Az előző évtizedekhez viszonyítva újdonságnak számít, hogy idén először Citrom-díjat is adományozunk a legnagyobb ,,csúsztatónak" (a részleteket nézd a Periszkópban), miután egyesek valósággal sportot csinálnak ― finoman fogalmazva ― a mellébeszélésből. Csak nem új sportág születésén munkálkodnak?... Akkor jó. Ezért is a Citrom-díj. Szavazni csak a szelvényen és telefonon (0741 028 679) vagy e-mailen (aros@3szek.ro) lehet. Postacímünk: 520064 Sepsiszentgyörgy, Sajtó utca 8/A (a borítékra, kérjük, írják rá: SPORT).

A legjobbak

1. Kovászna megye legjobb sportolója 2008-ban

-----------------------------------------------------------------------

2. Kovászna megye legjobb edzője 2008-ban

-----------------------------------------------------------------------

3. Citrom-díjra érdemes 2008-ban

-----------------------------------------------------------------------

4. Románia legjobb magyar ajkú sportolója 2008-ban

-----------------------------------------------------------------------

5. Az egyetemes magyar sport legjobbja 2008-ban

-----------------------------------------------------------------------

A szavazás határideje: december 20.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2008-12-08: Sport - Áros Károly:

Mikulás-futás (Atlétika)

A Mikulás-járáshoz szokatlanul enyhe — a jó öreg szánja kint is rekedt messze Szentgyörgytől, de a gyerekeknek szánt ajándéka, az megérkezett, hála a szervezőknek —, a futáshoz viszont nagyszerű idő fogadta a Gáll Lajos-futókör szervezte — mint minden évben — Mikulás-futás résztvevőit. És voltak szép számban.
2008-12-08: Sport - Áros Károly:

Bajnok a Bodoki Trió (Bowling)

A Bogdán-bowling arénában befejeződött Sepsiszentgyörgy első bowlingbajnoksága. Mielőtt tovább mennénk, a sport nevében hadd köszönjük meg Bogdán Lajosnak remek kezdeményezését, úttörő munkáját. Egy sportággal gazdagította Sepsiszentgyörgy sportéletét. Köszönjük, Bogdán! Köszönjük! A bajnoki címet a Bodoki Trió — Szabó Zsolt, Lőrincz József, Nagy Szabolcs — szerezte meg. S hogy teljes legyen a bodokiak sikere, az egyéni viadal dobogóját is kibérelték. Na de nézzük a végső sorrendeket.