Czetz János életútja

2022. június 16., csütörtök, Történelmünk

Czetz János 1822. június 8-án született Gidófalván. Előbb a kézdivásárhelyi Katonanevelő Intézetben, majd a Bécsújhelyi Katonai Akadémián tanult. Fiatal tisztként részt vett az 1848–49-es sza­badságharcban, ezt követően pedig előbb Nyugat-Európába került. A magyar katonai emigráció egyik legaktívabb tagjaként azt szerette volna elérni, hogy valami módon újra meg lehessen kísérelni hazája felszabadítását. Mivel nem járt sikerrel, 1860-ban elhagyta Európát, és Argen­tínában kezdett új életet. Ott térképészeti és katonai feladatokat vállalt, részt vett az argentin katonai akadémia, a Colegio Militar megalapításában, amelynek ő lett az első igazgatója. Szülőföldjére már soha nem tért vissza, halála után új hazájában helyezték örök nyugalomra. Születésének 200. évfordulójára kétnapos rendezvénysorozatot szervezett Kovászna Megye Tanácsa – több társult intézménnyel közösen. Sepsiszentgyörgy főterén szabadtéri kiállítás nyílt a tábornok életútjáról, ennek kurátora Magyarosi Sándor hadtörténész. Ugyanő szerkesztette az alkalomra megjelent Háromszéktől Argentínáig – Czetz János életútja című kiadványt, ennek szövegét közöljük mai Történelmünk rovatunkban.

  • Czetz János frissen felavatott szobra Gidófalván. Fotó: Albert Levente
    Czetz János frissen felavatott szobra Gidófalván. Fotó: Albert Levente

Gidófalván született

Czetz János édesapja, idősebb Czetz János 1770-ben született a fogarasi járáshoz tartozó Szeszcsorban, és 1793-tól szolgált a 11. (székely) huszárezredben. Az Erdélyi Határőrvidékhez tartozó huszárezredet 1793-han mozgósították a Francia Köztársaság elleni háborúra, és ugyancsak ekkor szervezték át a sorezredek mintájára. A székely huszárok, akik nagyrészt még az időleges békekötések időszakát is a hadszíntér közelében, a birodalom nyugati határainál töltötték, kis megszakításokkal egészen 1815-ig voltak távol a Székelyföldtől. Idősebb Czetz János a háború utolsó évében érte el a századparancsnoki beosztással járó első kapitányi rendfokozatot, és a háborúból hazatérve beköltözhetett a Gidófalván álló századparancsnoki házba.

Emlékirataiban ifj. Czetz János így ír a gidófalvi szülői házról: „A község bejáratánál a folyó (Olt) bal partján terült el egy magas fennsík, s annak nyugati oldalán emelkedett szüleim lakóháza a melléképületekkel, a szérűvel, kocsiszínnel, istállóval, pajtával a fahasábok és szénakötegek számára és egy külön kis laktanyával tíz huszár részére. A laktanyának mellékhelyiségeivel külön bejárata volt. Ezután jött a mi házunk udvara a telek keleti részén; bejáratát egy galambdúcos kapu képezte. Ilyen kapuja volt minden nemesi háznak; lakóházunk mellett volt a kert és a gyümölcsös. Az épület erős volt, mint amilyen megillette az első székely huszárszázad parancsnokát. (...) Itt élt apám több mint 20 éven át mint huszárszázad-parancsnok családjával: anyámmal és testvéreimmel együtt; itt tartottuk fenn a kapcsolatot Háromszék csaknem minden családjával és a brassói szászokkal.”
 

A Kézdivásárhelyi Katonai Nevelőintézetben

1817. szeptember 15-én, amikor Ferenc császár meglátogatta nejével Kézdivásárhely városát, báró Purczell János, a 2. székely harárőr gyalogezred ír származású parancsnoka egy katonaiskola létesítésének tervét terjesztette őfelsége elébe. Az építkezés 1818. május 1-jén vette kezdetét, az épület pedig 1822 szeptemberére készült el. A környékbeliek adományai mellett maga a császár 4000 forintot ajándékozott az intézetnek, ezen felül pedig 100 tanulónak a nevelési költségeire évente további 4000 forintot rendelt (a 100 tanulóból 36-nak a 2. gyalogezredből, 36-nak az 1. ezredből, 24-nek a huszárezredből, 4-nek a tisztek gyermekei közül kellett kikerülnie). A Purczell törekvéseinek eredményeként létesült székely katonai iskolát 1823. október 4-én, fényes ünnepségek között nyitották meg. Czetz János 1827-ben került a 125 tanulóra berendezett intézménybe, amely egészen 1848-ig működött. A szabadságharc a tanárokat és a tanulókat egyaránt szétszórta: leverése után az iskolát beszüntették, alapvagyonát pedig lefoglalták.

 

A Bécsújhelyi Katonai Akadémián

Miután Czetz befejezte tanulmányait a Kézdivásárhelyi Katonai Nevelőintézetben, a Bécsújhelyi Katonai Akadémia növendéke lett. A Theresianum néven is emlegetett intézményt Mária Terézia alapította 1751. december 14-én.

Czetz egy megbízható tiszt kíséretében indult útnak Bécsújhely felé, ahova az akadémia emlékkönyvének tanúsága szerint 1834. október 14-én érkezett meg. „A belépésnél egy öreg kapusaltiszt fogadott – írja emlékirataiban –, és mi­után ellenőrizte az én kísérőm hozta papírokat, elvitt a szolgálatban lévő tiszthez; ez a napos törzstiszthez, aki jelentette a parancsnoknak […] megérkezésemet. Az ő rendeletére orvosi vizsgálat alá kerültem. Ezután az első osztálybeliek őrmesteréhez […]. Akkor aztán elvezettek a fürdőterembe, ahol a borbély rendbe hozta a hajamat, s miután az osztályom egy szolgája alaposan beszappanozott és megfürdetett, segített felöltenem az egyenruhámat, amely már készen várt. Ezen szertartás után osztályom szolgálatban lévő őrmestere a tanulószobában megmutatta a helyemet, a hálóban az ágyamat, és ezzel részemre megszűnt a külvilág 8 év tartamára, mert feladatom kizárólag az elméleti és gyakorlati tanulmányok elsajátítása volt a katonai tudományokban.”

Czetz nyolc éven át tanult Bécsújhelyen, és ez­alatt minden vizsgáját évfolyamelsőként tette le. 1842 októberében nevezték ki hadnagynak, ezt követően pedig az erdélyi (Wacquant) sorgyalogezred harmadik zászlóaljához került, mely Brassóban állomásozott.
 

Az 1848–49-es szabadságharcban

Az 1848-as forradalom kitörését követően Czetz először a szerveződő magyar hadügyminisztériumban vállalt szolgálatot, 1848 októberében pedig Erdélybe vezényelték. Ekkorra már az erdélyi forradalmi erők helyzete egyre aggasztóbbá vált, olyannyira, hogy a nagyszebeni főparancsnokság vezénylő tábornoka nyíltan szembefordult a magyar kormánnyal. A válságos helyzetet tovább súlyosbította a magyar csapatok parancsnokának, báró Baldacci Manónak a határozatlansága is. Czetznek a vezérkari főnöki teendőket kellett átvennie Baldacci mellett.

Érkezését követően a császári hadvezetésnek sikerül elfoglalnia Kolozsvárt, a magyar csapatok pedig Erdélyt (Háromszék kivételével) feladva Csucsára vonultak vissza. Bal­daccit indokolatlannak tartott futása miatt leváltották, a csucsai sereg ideiglenes parancsnokának pedig az ekkor már táborkari őrnagyként szolgáló Czetz Jánost nevezték ki. Czetz erélyesen hozzálátott a haderő újjászervezéséhez, és Erdély visszafoglalásának tervét is kidolgozta.

Az erdélyi csapatok új parancsnoka, Bem József tábornok 1848. december 7-én vette át tőle a parancsnokságot, december 13-án pedig már azt jelentette, hogy készen áll a harc megkezdésére. Az első támadást a császári csapatok indították december 18-án, azonban Csucsánál és Zsibónál is vereséget szenvedtek. December 20-án már Bem indult támadásra, és ezzel kezdetét vette az a hadjárat, amelynek eredményeként végül sikerült kiszorítani a császári csapatokat Erdély területéről.
 

A piski csata

Bem 1848. december 25-én felszabadította Kolozsvárt, 1849. január 13-án pedig bevonult Marosvásárhelyre és kapcsolatot teremtett Háromszékkel. Január 21-én már Nagyszebent is megkísérelte elfoglalni, a város ellen intézett támadás azonban ekkor még kudarcba fulladt.

A magyarok sikertelen kísérletét követően Anton Puchner, a császári hadak erdélyi főparancsnoka úgy határozott, döntő vereséget mér Bem seregére. Az ellenfelek 1849. február 4-én a vízaknai csatában találkoztak, amelyben a magyarok maradtak alul: Bem csapatai csak harc árán tudtak visszavonulni Déva irányába, hogy egyesüljenek a magyarországi segélyhadakkal. Hogy ez az egyesülés létrejöhessen, meg kellett akadályozniuk, hogy a császáriak elfoglalják azt a hidat, amely a Sztrigy folyó két partját Piskinél összekötötte. Kemény Farkas alezredes csapatai február 8-án szállták meg a folyó bal partját, majd Czetz vezetése alatt rövidesen újabb erők csatlakoztak hozzájuk.

 

Theodor Breitwieser: A piski csata, 1849. február 9. Fotó: Wikipédia

 

Az ütközet másnap hosszan tartó ágyúzással vette kezdetét, majd hullámzó harc alakult ki az ellenfelek között. Amikor Czetz megérkezett a csatába, a hídon összekeveredett alakulatok éppen kitűzték a fehér zászlót, a császáriak pedig a barátkozás örve alatt megpróbálták foglyul ejteni a magyarok tisztjeit. Czetz – felismerve a helyzetet – parancsot adott a tüzérségnek, hogy nyissanak tüzet a hídra. A kialakuló küzdelemben először a magyarok kerekedtek felül, azonban a császáriak támadása következtében délután fél négy tájban kezdetét vette a magyar arcvonal felbomlása. Czetz a Dédács–Szentandrás vonalában felfogta a menekülőket, és mintegy fél óra leforgása alatt helyreállította a csatarendet. Az ellenség még egy utolsó kísérletet tett arra, hogy Bem jobbszárnyát megkerülje, azonban a fáradt és lőszerhiánnyal küszködő császári csapatok nemsokára félbeszakították a harcot és megkezdték a visszavonulást.
 

A szabadságharc után

A piski csatát követően a császári erők fokozatosan kiszorultak Erdélyből. 1849. április 18-án, miután Bem a Temesközbe távozott, Czetzet nevezték ki az erdélyi sereg ideiglenes parancsnokává, május 8-án pedig tábornokká léptették elő: 27 évesen ő lett a szabadságharc hadseregének legfiatalabb tábornoka. Május 29-én súlyos lovas balesetet szenvedett, így a szabadságharc utolsó csatáiban már nem vett részt.

A világosi fegyverletétel után Erdélyből Magyarországra, majd Bécsen keresztül Hamburgba menekült. 1850 nyarán Hamburgból Hannover, Köln és Brüsszel érintésével Párizsba ment, és csatlakozott a Teleki László vezette emigrációhoz, amelynek egyik legtevékenyebb tagja lett. Katonai és politikai témájú cikkeket írt, dolgozott vasútépítésen, emellett pedig megismerkedett Lady Langdale-lel, akinek kíséretével több utazást tett Spanyolországba.

1857 karácsonyán Sevillába is eljutott; itt látta meg először a száműzött argentin politikus, Juan Manuel Ortiz de Rosas unokahúgát, Basiliát is. „Egy ilyen sevillai séta alkalmával – írja emlékirataiban – [...] találkoztam a szép Rosas kisasszonnyal, aki egy éven belül a feleségem lett. Szemei elbűvöltek, és a mágneses fluidum megtette a magáét, melyhez hozzájárultak még a jó barátnők is, akik sohasem hiányzanak, amikor házasságról van szó.” 1859. március 2-án házasodtak össze a sevillai San Vicente templomban. Az esküvői szertatás a Rozas család szűk körében folyt le, ezt követően pedig az új pár egy Alcalá de Henares nevű faluba ment nászútra.
 

Argentínában

1859 áprilisában háború robbant ki a Szárd–Piemonti Királyság, a vele szövetségre lépett Második Francia Császárság és az Osztrák Birodalom között. Czetz János az itáliai félszigetre utazott, hogy kivegye a részét az önálló haderőnek szánt magyar légió szervezéséből, amely a szövetséges erők egyikeként vett volna részt az osztrákok ellen indítandó háborúban. A konfliktusnak azonban az 1859. július 12-i villafrancai békével vége szakadt, Czetz pedig végképp elvesztette a reményt, hogy a nagyhatalmak támogatni fogják a magyar függetlenség kivívását, ezért úgy döntött, Argentínában kezd új életet. Feleségével és fiával 1860. június 14-én érkezett meg Buenos Airesbe.

Új hazájában az egykori tábornok előbb földmérőként helyezkedett el, majd a Paraguay ellen vívott háború során műszaki csapattestet állított fel, ezt követően pedig az argentin határvidék feltérképezésében is részt vett. 1866-ban találkozott régi ’48-as bajtársával, Asbóth Sándorral, aki az Egyesült Államok nagyköveteként került Argentínába. Az 1860-as évek végén a terjeszkedésben levő ország új határvonalának kijelölését kapta feladatul, a halhatatlanságot azonban – mint ma már tudjuk – az hozta meg számára, hogy részt vett Argentína első katonai oktatási intézményének, a Colegio Militarnak a megszervezésében, amelynek 1870 és 1874 között igazgatója is volt. Az akadémiai igazgatóság után 1895-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig volt a Topográfiai Intézet elnöke, tanított matematikát és geometriát Argentína egyik legjobb hírű főiskoláján, majd vezette a hadsereg vezérkarának 4. osztályát és megszervezett egy újabb felsőfokú katonai tisztképző intézményt.
 

A Colegio Militar élén

Czetz számos tevékenysége közül talán a Colegio Militar megszervezése és négy éven át való igazgatása volt az, aminek köszönhetően nevét ma is ismerik második, dél-amerikai hazájában. Az intézmény felállítását Domingo Faustino Sarmiento szorgalmazta, szervezetét és képzési struktúráját pedig egy bizottság dolgozta ki: Emilio Mitre dandártábornok, Indalecio Chenaut tábornok, Mariano Moreno ezredes, Juan F. Czetz – azaz Czetz János – ezredes és V. L. Peslouan őrnagy.

 

Czetz János portréja a Colegio Militar épületében. Fotó: Násztor Péter

 

Az iskola első igazgatója Juan F. Czetz ezredes lett. Emlékirataiban a szabadságharc egykori tábornoka a következőket írta a fel­adatról: „nem volt kis dolog majdnem a semmiből egy ilyen természetű intézményt létrehozni nagyon kevés segédeszközökkel. És munkám sikerében (…) is alig-alig bíztak. Segítségül Lucas de Peslonan őrnagyot, a Saumuri francia lovasiskola kitűnő tisztjét adták mellém. Négy éven keresztüli megfeszített munkával és az intrikák ellen is harcolva sikerült olyan katonatiszteket nevelnem, akik között jelenleg is 43 magas rangú tiszt szerepel tábornoktól lefele, akik a hadsereg becsületére válnak.” 1874. május 24-ig vezette az általa szervezett intézetet, ahonnan végül politikai intrikák miatt kényszerült távozni.
 

Halála

Czetz János 1895-ben vonult nyugállományba. Ezt követően többször is felmerült benne, hogy visszatérjen szülőföldjére, azonban egyre romló egészségi állapota miatt végül nem merte vállalni az utazással járó nehézségeket.

Az idős katona Buenos Airesben hunyt el: temetésére 1904. szeptember 7-én, katonai tiszteletadás mellett került sor az argentin főváros Recoleta nevű temetőjében. Nyughelye nem bizonyult véglegesnek: 1969. október 10-én, a Colegio Militar de la Nación alapításának 100. évfordulóján hamvait az intézmény kápolnájába szállították át. Emlékét régi és új hazájában egyaránt tisztelet és megbecsülés övezi.

Magyarosi  Sándor

Hozzászólások
Szavazás
Ön hol tervezi idei nyaralását?








eredmények
szavazatok száma 659
szavazógép
2022-06-16: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2022-06-16: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Zene
ÖTVENÉVES A VOX HUMANA KAMARAKÓRUS. A Sepsi­szentgyörgyön zajló évfordulós rendezvény programja: ma 18 órától kórustalálkozó a Gyöngyvirág utcai református templomban; közreműködő kórusok: Pro Musica, Laudate, Cantus, Stella, valamint a SepsiArtQuartett vonósnégyes és Sebestyén Lázár Enikő szoprán ¯ június 17-én, pénteken 19 órától ünnepi koncert a Krisztus Király-templomban, fellép a Madrigál – Marin Constantin Nemzeti Kórus és a Vox Humana Kamarakórus. Jegyek a városi kulturális szervezőirodában vásárolhatóak ma 8–16, pénteken 8–15 óráig. Telefon: 0267 312 104. A jegyek ára 30 lej, diákok és nyugdíjasok számára 15 lej.