Szombaton első alkalommal szerveztek terápiás élménymotorozást Kézdivásárhelyen sajátos nevelési igényű személyek számára. A rendezvényt az evangélikus egyházközség a Flagellum Dei MC Székelyföld motorosklub közreműködésével hozta tető alá.
A rendezvény résztvevői reggel a kézdivásárhelyi evangélikus templom udvarán gyülekeztek, 9 órától Koszta István evangélikus püspökhelyettes tartott istentiszteletet, fél tíztől pedig a templommal átellenben lévő Fenyves utcában berobbantak a motorok, köztük a püspökhelyettes Harley Davidsonja, illetve a Flagellum Dei krómcsodái. A klub tagjai között van Szilveszter Szabolcs alpolgármester is, ő is társult a terápiás motoroztatáshoz.
A rendezvény ötletgazdája Végh Nimród szórványlelkész, aki érdeklődésünkre elmondta: a motorosklub és a kiemelt figyelmet érdemlő gyermekek közötti kapcsolat messzire nyúlik vissza az időben, korábban a motorosok Sepsiszentgyörgyön vettek részt hasonló akciókban. „Jónak láttuk, hogy ezt Kézdivásárhelyen is megszervezzük, áhítatot tartott püspökhelyettesünk, aki tagja az evangélikus motorosklubnak. A gyerekek nagyon élvezik a motoroztatást, ők elsősorban kézdivásárhelyiek” – magyarázta a lelkész, aki egyúttal köszönetet mondott a klub tagjainak, a szervezésben segítséget nyújtó híveknek és nem utolsósorban a Diószegi Pékségnek, amely az akciót követő rövid szeretetvendégséget támogatta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.