Tamási Áron SzínházÉvadzáró előadás és kisvárdai kiszállás

2022. június 22., szerda, Közélet

Ma este tartja évadzáró előadását a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata: a Szerelem és más bűntények című produkció Stefan Arsenijević azonos című filmje alapján készült Theodor-Cristian Popescu rendezésében. Az előadás 19 órától látható a nagyteremben. A hétvégén Kisvárdán lép fel a társulat az előadással, ennek kapcsán a főszereplőt, Korodi Jankát kérdeztük arról, hogy milyen érzésekkel készül az évad utolsó előadására.

  • Fotó: Barabás Zsolt
    Fotó: Barabás Zsolt

Az idei kisvárdai színházi fesztiválon 26-án, vasárnap 18 órától mutatja be a társulat a produkciót a versenyprogram részeként. A kiszállással kapcsolatosan örömmel számolt be a színház arról, hogy előadásaik népszerűek a kisvárdai közönség körében, már több napja minden jegy elkelt. „A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának ez lesz a 34. kiadása, a Tamási Áron Színház társulata pedig valamennyi kiadáson jelen volt, és rengeteg fontos díjat nyert el. Legutóbb tavaly hoztuk el a fesztivál fődíját az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadással, ezenkívül egyéni díjat nyert Benedek Ágnes színésznő és Kali Ágnes dramaturg is” – áll a színház közleményében.

A sepsiszentgyörgyi színház prózai társulatának nem volt még olyan előadása, mely film alapján készült volna, valójában az előadás alkotói találták ki a Stefan Arsenijević–Srđjan Koljević–Bojan Vuletić által írt forgatókönyv színpadi változatát. A történet a szerb fővárosban játszódik, melynek kilátástalan alvilágában Anica új életre vágyik, azonban mielőtt elhagyná Belgrádot, elhatározza, hogy lezárja addigi életének elvarratlan szálait. Mint kiderül, rengeteg furcsa ember veszi körül: életunt maffiavezér, öngyilkos hajlamú kamasz lány, pitiáner gengszterek, egykor jobb napokat látott idős hölgyek és egy mindenre elszánt, romantikus lelkű fiatalember, akiről kiderül, hogy gyengéd érzelmeket táplál iránta.

A főhős Anica alakítója, Korodi Janka lapunknak elmondta: elsősorban kíváncsiságot érez a kisvárdai fellépéssel kapcsolatosan, hogy vajon tud-e majd úgy működni a fesztiválon ez a produkció, ahogyan kellene. Egy meglehetősen melankolikus, lassított, filmszerű előadásnak nem igazán kedvez a nyári, vakációs hangulat, ezenkívül ritkán játsszák ezt a darabot, és ilyenkor nem mindig elég egy próba ahhoz, hogy kellőképpen alkalmazkodni lehessen az új játéktérhez. Nagyon egyszerű a koreográfia, visszafogott a játék, így nem sok eszköze marad a színésznek, de azért bízik benne, hogy vevő lesz rá a fesztivál közönsége. „Egyfajta fáradtságot érzek az évad végén, igényelném a feltöltődést, ezért örülök a nyári szünetnek, és kicsit örülök annak is, hogy a legutolsó előadásunk nem itthon lesz, hanem Kisvárdán. Idegen környezetben, más közönség előtt, fesztiválhangulatban talán ünnepélyesebben zárjuk az évadot” – fogalmazott a színésznő.

Theodor-Cristian Popescu rendező a színpad korlátozott lehetőségei miatt megpróbálta áthelyezni a cselekmény hangsúlyait a belső történésekre. Bevallása szerint az előadásban fontos szerepe van a képeknek, de ezek más jellegű drámai­ságot hordoznak, mint a film képei, a színészi játékban pedig olyan árnyalatokat kerestek, melyek nem egészen színpadszerűek, tehát mindenképpen kísérleti előadásról beszélhetünk. Egyik alaptémája a történetnek a férfi-nő kapcsolat, ahol a rendező szerint néha nagyon nehéz kiismernünk magunkat, a másik központi kérdés pedig az a különös egzisztenciális bizonytalanság, amire időnként mindannyian rádöbbenünk „abban a kínlódásban, amellyel megpróbáljuk értelmessé tenni a mindennapjainkat”. Általában többre vágyunk, mint amit elérhetünk, az akarat erősebb, mint a lehetőségek, de minél mélyebbre merülünk örökös boldogtalanságunk okainak kiderítésében, annál nehezebben értjük a lélek működését. Vajon képesek vagyunk-e valóban irányítani az életünket? Tudjuk-e kontrollálni a vágyainkat? Hatalmunkban áll-e megváltoztatni a számunkra fájdalmas dolgokat? Akkor boldogabb-e az ember, ha feszegeti a határait, vagy ha elfogadja a sorsát?

Hozzászólások
Szavazás
Ön hol tervezi idei nyaralását?








eredmények
szavazatok száma 659
szavazógép
2022-06-22: Közélet - Nagy D. István:

Késik a Csíki utca felújítása (Sepsiszentgyörgy)

Közel három hete áll a munka a sepsiszentgyörgyi Csíki utcában. Miután a Közüzemek Rt. a meghosszabbított határidőig sem tudta befejezni a vezetékcserét, engedélyeik érvényüket veszítették, a rendőrség fellépése nyomán nemrég kénytelenek voltak teljesen elhagyni a helyszínt. Az önkormányzat illetékesei szerint a vállalat újabb haladékot kért, engedélyért is folyamodott már a városházához, és elviekben legkésőbb jövő hónap elejéig le tudják zárni a munkálatot.
2022-06-22: Jegyzet - Ferencz Csaba:

Örömkönnyek

Bizonyára mindannyian voltunk olyan helyzetben, hogy a szomorúság helyett az öröm csalt könnyeket a szemünkbe. De hogy mindez egy klasszikus zenei előadáson, ráadásul egy kóruskoncerten történik meg, nos, az korántsem hétköznapi.