Hát már hogyne lennék dühös időnként, elsősorban, ha magamra haragszom, másodsorban, ha mások dühítenek fel, harmad-, negyed- és sokadsorban rengeteg mindenért. Ezúttal azokra a magukat oktatási szakembernek nevező, de inkább hatalommal, mint pedagógusi vénával rendelkező mindentudókra, akik összeállították és engedélyezték, hogy a nyolcadikosok magyar nyelv és irodalom záróvizsgájának fő tétele arról szóljon, ki hogyan vezeti le jól vagy rosszul a benne felgyülemlő feszültséget, egy másik feladat alapszövege pedig a diákok közötti erőszakot helyezze a középpontba.
A Hogyan vezesd le a feszültséget? című, a www.kamaszpanasz.hu honlapon pár éve megjelent szöveg alapján összeállított tétel szövege így kezdődik: „Ha kamasz vagy, elképzelhető, hogy problémáid akadnak az indulatkezeléssel. Ennek oka egyrészt a személyiségedben lehet: talán olyan ember vagy, akinek igen erős érzelmei vannak, és ezeket nagyon impulzívan* kommunikálod, vagy könnyen elveszted a kontrollt.** (A csillagokkal jelzett szavak, kifejezések magyarázatát is megadják – szerk. megj.) Másrészt okozhatják az otthoni minták: talán a családod több tagjától is azt látod, hogy amikor idegesek, akkor haragjukat mások felé is erősen kommunikálják.” Majd folytatódik: „A düh egy normális érzelem, mindenki ismeri és tapasztalja. De ha nem akarsz dühből cselekedni, ahhoz nagyfokú tudatosságra és önkontrollra van szükség. Ha eldöntöd magadban, hogy uralkodni fogsz az érzéseiden, az egy fontos első lépés. Vizsgáld meg tehát magad: hogyan viselkedsz, ha dühös vagy? Kiabálsz, dobálod a dolgokat, törsz-zúzol, esetleg megsebesíted magad vagy másokat? Úgy érzed, bármit tehetsz, csak mert haragszol az egész világra? A legtöbb embernek, akinek heves a vérmérséklete, és jellemzőek rá a felsorolt reakciók, valójában nem az a célja, hogy bárkit is bántson.” Ezek után öt pontban foglalják össze, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy változzunk: „minden ember változhat, de csak akkor, ha akar”.
Három, immár felnőtt gyermekem vizsgázott annak idején a nyolc osztály elvégzése után. Az nem titok, hogy a dolgok azóta lényegesen változtak, már a kamaszok sem a régiek, de hogy a jelenlegi tizennégy éveseknek ilyen érzelmi zsarolással kell találkozniuk egy olyan felmérőn, amelynek eredménye a jövőjüket befolyásolja – nagyrészt ettől függ, hogy milyen osztályban folytathatják tanulmányaikat –, azt már nagyszülőként sem nyelem le. Hab a tortán, hogy miután a dühkezelésről véleményt is kell nyilvánítaniuk, még az érzelmek rangsorolását is lenyeletik velük, majd azzal szembesítik, lehet sétálni egy régóta kiszemelt diáktárssal, de csak azt követően, hogy végignézik, a srácok miként verik szét egymást egy félresikerült labdarúgás ürügyén.
Mielőtt a nyolcadikosok anyanyelv-vizsgatételét még jobban kivesézném, jut eszembe, hogy Klaus Iohannis és jó néhány honatya miként erkölcscsőszködik: egyik nem ért egyet azzal, hogy szexuális nevelést tanítsanak a nyolcadikosoknak, másik azt kifogásolja, hogy álcázva egészségi nevelésnek nevezik ezt, a harmadik az egészségre nevelést tartja jónak. Mindannyiuknak igaza lehet, de jobb volna utánanézni, hogyan lehetne megakadályozni, hogy Románia ne legyen európai első helyezett a kiskorú lányok szülése tekintetében. Szeretjük az első helyezést a sportvetélkedőkön, a tudomány terén, a gazdasági mutatók tekintetében is kívánnánk feljebb kúszni a lépcsőn, de elsősorban a helyzet valóságos megítélése és bevallása, a józan és észszerű cselekedetek vinnék előbbre az ország szekerét. Nem pedig a kamaszok számonkérése még a vizsgákon is, hogy miért ilyenek.