A megyeszékhelyi Sepsi-SIC sportolója, Incze Kriszta és Cătălina Axente a román válogatottal az elmúlt napokban Olaszországban vendégszerepelt, ahonnan egy harmadik és egy negyedik helyezéssel tértek haza. Incze két győzelemmel, míg Axente egy sikerrel zárta a viadalt.
Június 22–25. között Rómában rendezték a Matteo Pellicone Nemzetközi Rangsorversenyt, amelyen a megyeszékhelyi Sepsi-SIC két birkózója is szőnyegre lépett. A 65 kilogrammos súlycsoportban érdekelt Incze Kriszta az olasz küzdelemsorozat első mérkőzését az ukrán Katerina Zelenik ellen vívta és simán nyert (4–1). A második meccsén a hazai közönség előtt szereplő Veronica Braschit múlta fölül könnyedén (12–0), majd a harmadik körben az ukrán Tetiana Rizkótól kapott ki (1–6). Incze negyedik római párharcán az amerikai Emma Patricia Bruntillal küzdött meg, és egy végig szoros találkozón veszített, ezzel pedig bronzérem került a nyakába. Cătălina Axente a 76 kilogrammos súlycsoportban előbb legyőzte a török Mehtap Gultekint (5–0), majd sorban vereséget szenvedett az ukrán Anasztaszija Alpjejevától (4–8), az amerikai Yelena Ivanovna Makoyedtől (0–10), a bronzmeccsen pedig az osztrák Martina Kuenztől (2–5).
Eredmény: * 65 kg: 1. Tetiana Rizko (ukrán), 2. Emma Patricia Bruntil (amerikai), 3. Incze Kriszta * 76 kg: 1. Yelena Ivanovna Makoyed (amerikai), 2. Anasztaszija Alpjejeva (ukrán), 3. Martina Kuenz (osztrák), 4. Cătălina Axente. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.