Korlátozzák a fegyvertartást az Egyesült Államokban

2022. június 27., hétfő, Világfigyelő

Az amerikai elnök szombaton aláírta az elmúlt évtizedek első jelentős szövetségi fegyverbiztonsági törvényét, ami jelentős kétpárti áttörést jelent Washington egyik legvitatottabb politikai kérdésében. A jogszabály a közelmúltban a texasi Uvalde általános iskolájában és a New York állambeli Buffalo egyik szupermarketjében történt ámokfutások nyomán született meg. Az elnök történelmi vívmánynak nevezte a törvényt, amely szerinte sok életet fog megmenteni.

A képviselőház pénteken 234–193 arányban fogadta el a törvényjavaslatot úgy, hogy 14 republikánus a demokratákkal együtt szavazott. A szenátus csütörtökön késő esti szavazással fogadta el a törvényjavaslatot – írja a CNN.

A csomag a legjelentősebb új szövetségi jogszabály a fegyveres erőszak elleni küzdelem terén az 1994-ben lejárt, tízéves támadófegyver-tilalom óta, bár nem tilt be egyetlen fegyvert sem, és messze elmarad attól, amit Biden és pártja szorgalmazott, és amit a felmérések szerint az amerikaiak többsége szeretne.

„Bár ez a törvényjavaslat nem tesz meg mindent, amit szeretnék, tartalmaz olyan intézkedéseket, amelyeket már régóta szorgalmaztam, és amelyek életeket fognak menteni” – jegyezte meg Biden.

A mostani törvény megtiltja, hogy fegyvert birtokoljon bárki, akit elítéltek családon belüli erőszakos bűncselekményért olyasvalaki ellen, akivel „folyamatos, komoly, romantikus vagy intim jellegű kapcsolatban áll”.

A törvényjavaslat olyan személyek ellen irányul, akik elsődleges jövedelemforrásként fegyvereket értékesítenek, de korábban elkerülték a szövetségi engedéllyel rendelkező lőfegyver-kereskedőkként való regisztrációt.

Emellett növelik a mentális egészségügyi programok és az iskolai biztonság finanszírozását.

A 13 milliárd dollárt előirányzó törvény egyebek között vizsgálatnak veti alá a fegyvervásárlást tervezők előéletét, hogy kiszűrhessék közülük azokat, akik veszélyesek a társadalomra. Lehetővé teszik azt is, hogy az egyes államok hatóságai indokolt esetben elkobozzák az eladott fegyvereket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2022-06-27: Világfigyelő - :

Zöld utat kapott az abortusz betiltása (Amerikai Egyesült Államok)

Az amerikai legfelsőbb bíróság – amely egyúttal az Egyesült Államok alkotmánybírósága is – pénteken érvénytelenítette a Roe kontra Wade döntést, és ezzel lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt.
2022-06-27: Világfigyelő - :

Terrortámadás ­Norvégiában

A legmagasabb szintű terrorizmusellenes készültséget rendelték el szombaton Norvégiában a hajnali oslói lövöldözéses merénylet után.