Arcképcsarnoka az eltérő korok embereit egy szellemi családfán helyezi el, de az idő eklektikája árkokat nem mos közéjük, mert ő az életművek fő üzenetét vetíti rá a földi vágyaktól megtisztult arcívekre. Ezért portréi a jellemvonások szétfutó szeszélye helyett az ikonokra jellemző egyetemes emberi értékek jellemzését hordozzák, alanyai így lesznek próféták. Teszi ezt akkor, amikor a politikai hatalom az erdélyi magyar kultúra elsorvasztására törekszik. Ő a kor falára (Áprily) 1972-től az erdélyi históriát alakító személyiségeket mintázza meg, akik mellé a nemzeti magyar irodalom nagyjait helyezi. Művei révén erdélyi örökségünk a határokon átívelő kulturális hálózat csomópontjain jelenik meg. Gergely István ezt a határokkal széttagolt szellemi nemzetegyesítést következetesen akkor végzi, amikor a rendszer végrehajtói az erdélyi kisebbség anyanyelvoktatását próbálják elsorvasztani. Általa iskolák folyosóin, magyartanárok kabinetjeiben valóban hálózatként jelennek meg szellemi nagyjaink patinázott arcképei. Életművében kultúrtörténeti utalásokkal a közösségi tudatot erősíti. 

Gergely István arcképei­vel életművek kapnak nyomatékos szerepet, keletkezési idejükben szembeállnak a kommunizmus sematikus emberképével, ma pedig az uniformizáló közömbösség ellen veszik fel a küzdelmet. Alakjait a 30×30 cm nagyságú négyzetben többségében bal oldali profillal, az arc rajzos kontúrvonalával jeleníti meg, amelyek fölé félkörauraként rendezi el a név betűit és az évszámot. Ellenoldalt képvisel (kevés társával) Petőfi Sándor, akinek ábrázoló jellemzéséért – kortárs szemtanúk szerint – a kanonizált arc újraértelmezése végett szakmai vívódáson megy át. Adyja a kör pecsétszerű zártságával emeli ki a minden járulékos elemet elhagyó egyértelmű kinyilatkoztatást. A kisebb számban félprofilban megörökített arcképei realisztikusabbak (pl. Arany János, Bánffy Miklós, Jósika Miklós és Makkai Sándor). Ritkán készít szemből arcképet (pl. Czetz János). Az arckép és betű egységének megteremtésével a kolozsvári rajziskola idős Cseh Gusztáv Az írás (1973) és Deák Ferenc Betű és rajz (1988) műveivel teremt rokoni kapcsolatot. 

A marosvásárhelyi művészeti líceum növendékeként a művészeti lényeglátás és tömör fogalmazás mellett az erős kulturális identitás iskoláját járja ki. Faluról induló osztálytársaival csoportidentitásukat a nemzeti irodalom és a Kultúrpalota zenei ízlése is formálja. Márton Árpád emlékeiből érthető meg, hogy otthon a felnőtt szerepébe kényszerített gyerekek itt egymás társaságában feloldódva, ebben a kulturális közegben tanulnak meg igazán játszani. A tíz tagból álló osztályból hat jó barát a kolozsvári felvételire érkezés hajnalán a Mátyás-szobor előtt közös fotót készíttet, amelyet meglett emberként is műtermükben őriznek (Csutak Levente, Gergely István, Gyenge Imre, Márton Árpád, Kis László, Plugor Sándor, és a képen nem szerepel Bakó Antal, Boér Ilona, Kákonyi Csilla). Majd a kolozsvári színház műhelyébe is együtt avatódnak be. A fiatal Gergely művészi kibontakozását Izsák Márton műhelye után Kós András gondolkodása és Vetró Artúr ízlése segíti.

Köztéri szobrainál továbbgondolja Kós András tömbszerű faszobrait. Formai fegyelem teremti meg az ábrázolt figura személyiségét. A korai népi életképeiben érződik Szervátiusz Jenő expresszív hatása, amely dinamikus mozgást mutat. Majd tömbszerű figurái a középkori román kor időtlenségének érzését keltik. Szép emberi magatartásokat ábrázol. Figurái az élők esendő magatartásai felett állnak. A szigorú formai fegyelem nem a jellemvonásokat emeli ki, hanem a személyiség teljességéről ad jellemzést. A történelmi távlatot stilizációkkal nem részletezi, hanem teljesen lesimított formákkal a kiemelt ember humánumát példaképként állítja elénk. Így az időtlenség érzése társul alanyaihoz, és egy kollektív emlékezet befogadóinak a nyitottságát kérik művei (Lorántffy Zsuzsanna szobra Nagyváradon, Benedek Elek szobrának makettje Sepsiszentgyörgyön). 1973-ban az ő Bod Péter- és Végh Antal-mellszobrának avatásával nyitják meg a csernátoni Haszmann Pál Múzeum intézményelődjét. Bod Péter portréját plakettként is megörökíti. A szoborváltozatban a személy státusát cizelláló szigorú rendet a zárt prédikátori öltözékben jeleníti meg, míg plakettjén rajzos kontúrvonallal szerény és érzékeny jellemvonást emel ki az alanyból. Bod Péter ábrázolásával hagyományt indít el, amelyet Vetró András (Kézdivásárhely, 1996) és Bocskay Vince (Felsőcsernáton, 2001) Bod Péter-szobrai viszonyítási pontként követnek.

A reális figuratív ábrázolással párhuzamosan absztrakt, elvonatkoztató jelképrendszerrel is dolgozott. Absztraháló plakettjei titkos kódjai ellenére is sűrű jelentéshálóval bíró labirintusok, amelyek értelmezésének végkifejletéhez nem jutunk el. Vetró András szobrász szerint Gergely István az éremkészítőkhöz hasonlóan, akár a negatívba belevésve és karcolva, fordított technikai eljárást is alkalmazva, látja előre a pozitívban megjelenő végeredményt. A geometriai idomok dinamikus feszültsége a figuratív elemek kiszorításával egyre erőteljesebb lesz a domborműveken. Rajzos körvonalai egyre konstruktívabb kompozíciókat teremtenek. A korai árkok helyett a síkból most domború határok és szilárd idomok emelkednek ki. Gyakran a napóra és kozmikus jelek képeznek le egy szilárd rendet, az organikus zsibongás helyett a konstruktív rend szabálya lép elő.

Gergely István a transzilván ember szívós kitartásával, következetesen a közösség emlékezetébe hoz vissza szellemi erőviszonyokat. Elődeink arcképcsarnoka nála nem válik telített leltárrá, hiszen minden egyes eleme a puritán egyszerűség mögött egyszerre dekoratív és monumentális hatást sugároz. Anatómiai pontosságú rajzos arcélei és finom domborulatainak fénytörései árnyalt jellemrajzokká mélyülnek. A változás sodrásában az idő próbáit kiálló egyértelmű álláspontokat örökíti meg. Nem karikíroz és nem gúnyol, hanem szelíd baráti kézzel segíti fellépni alanyait arra a pódiumra, ahonnan tanúvallomást tehetnek a jelennek. 

Dr. Deák Ferenc Loránd

(A tárlat megtekinthető a sepsiszentgyörgyi EMŰK-ben pénteken 10–18 és szombaton 11–18 óráig.)