Az ukrajnai háború nem pusztán egy esemény, hanem fordulópont Európa történelmében, mindent meg kell tenni, hogy hasonló konfliktus soha többé ne fordulhasson elő – jelentette ki tegnap Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.
Kiriákosz Micotákisz, az EP Ez Európa című vitasorozata keretében elmondott beszédében hangsúlyozta: Európa soha nem látott változásokat tapasztal, köztük az Oroszország indította háborút Ukrajna ellen, a háború következtében kialakult gazdasági válságot, az élelmiszerhiányt és mindezeknek a társadalmakra gyakorolt hatásait. „El kell kerülni a káoszt. Mi a béke, a nemzetközi világrend, a civilizáció és a demokrácia oldalán állunk. Ezért fellépünk azokkal szemben, akik határokat lépnek át és jogokat sértenek. Elutasítjuk a hatalomelvű fellépéseket” – fogalmazott.
Az országok közötti nézeteltéréseket a nemzetközi joggal és nem agresszivitással kell megoldani – mondta a görög miniszterelnök, majd úgy fogalmazott: „a fenyegetések előtt bezárjuk az ajtókat, ugyanakkor ablakot nyitunk a békés kapcsolatoknak”.
Micotákisz kiemelte: a válságok megmutatták, hogy a kilábalás egyetlen ország számára nehéz feladat, de a közös megoldások eredményre vezetnek. Az önálló próbálkozások megakadályozzák a közös megoldást. Mivel a nemzeti kihívások gyakran európai kihívások is, nem lehet „nemzeti egoizmus” szerint cselekedni – jelentette ki.
Szavai szerint Európa védelmi politikájának átalakítására van szükség, ahogy a migráció tekintetében is közös megoldásokra, új intézkedésekre. Kijelentette: a közös munkára együttes megoldásokat kell keresni. Meg kell erősíteni a demokráciákat, hogy a demagógiával, az álhírekkel, a félretájékoztatással szemben Európa fel tudjon lépni. „Európa keményen megküzdött a szabadságáért. Kötelességünk megvédeni azt a jólétet és szabadságot, amelyekért az előző generációk megküzdöttek. Erősíteni kell az európai identitást” – fogalmazott.
Az Ukrajnát támadó orosz erők hat rakétát lőttek ki tegnap a dél-ukrajnai megyeszékhely, Mikolajiv melletti Bastanka városra, a megyeközpontot ágyúzták, aminek következtében lakóházak rongálódtak meg. A hat orosz rakétából hármat az ukrán légvédelem semlegesített. A washingtoni Hadtudományi Intézet (ISW) legfrissebb elemzésében az amerikai szakértők úgy vélik, hogy az orosz csapatok a Donyec-medencében Bahmut és Sziverszk elleni támadásra készülnek, de a Liszicsanszkért vívott csaták után nem valószínű, hogy sikeresek lesznek. Rámutattak: Vlagyimir Putyin orosz elnök Liszicsanszk elfoglalásakor már a teljes luhanszki régió megszállását ünnepelte, és úgy tűnik, parancsot adott az orosz hadseregnek, hogy tartsanak szünetet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.