Romániában a helyzet nem kétségbeejtő a szárazság szempontjából, nincsenek problémák az öntözőrendszerekben, és a talajban lévő vízhiány miatt nem lesz jelentős emelkedés az élelmiszerek árában – nyilatkozta szombaton Petre Daea mezőgazdasági miniszter a Digi24-nek.
„A jelenlegi helyzet nem lesz jelentős hatással az élelmiszerárakra, mert néhány napon belül befejezzük a betakarítást, és a termés biztosítja az ország szükségleteit, és többletet is, amelyet exportálni fognak” – fogalmazott a miniszter.
Daea nyomatékosította azonban, hogy az elmúlt két évben, 2020-ban és 2021-ben majdnem semmit nem tettek az öntözőrendszerek beruházása terén, és rámutatott: az országos helyreállítási tervben biztosított összegek lehívásáig működőképessé kell tenni a rendszert azzal a pénzzel, ami van.
„Az ország szintjén nem kétségbeejtő a helyzet. Nincsenek gondok az öntözőrendszerekben, igyekszünk minél nagyobb területeket öntözni. Azok, akikkel találkoztam, biztosítottak arról, hogy éjjel-nappal dolgozni fognak, hogy minél több állomás működőképes legyen” – mutatott rá az agrárminiszter. Leszögezte, nem ért egyet a környezetvédelmi miniszterrel a szárazságot illetően. Tánczos Barna ugyanis a napokban kijelentette, hogy a moldvai térségben egyes területeken kritikus talajszárazság van.
A mezőgazdasági miniszter szerint még korai lenne megmondani, hogy a szárazság hatással lesz-e a következő mezőgazdasági évre. A tárcavezető pénteken Brăila megyében, szombaton pedig Galac megyében járt, és látogatásokat tervez az ország keleti és északkeleti részében is.
Hivatali eskü
Az államfő aláírta a kinevezéséről szóló dekrétumot, így letette pénteken a hivatali esküt Petre Daea, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium új vezetője Klaus Iohannis államfő előtt. A Cotroceni-palotában tartott ceremónián részt vett Alina Gorghiu ügyvivő szenátusi elnök, Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, Nicolae Ciucă kormányfő és több elnöki tanácsos.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdai ülésén úgy döntött, Petre Daeát javasolja a mezőgazdasági miniszteri tisztségre. Daea korábban is betöltötte már ezt a tisztséget, három PSD-kormányban volt mezőgazdasági miniszter: a Sorin Grindeanu vezette kabinetben (2017 januárja és júniusa között), Mihai Tudose kormányában (2017. június – 2018. január) és Viorica Dăncilă kormányában (2018. január – 2019. november). Ugyanakkor az Adrian Năstase vezette kormányban is betöltötte néhány hónapig az agrárminiszteri tisztséget (2004 júliusa és decembere között).