Emmanuel Macron francia elnök szerint Oroszország „háborús fegyverként” használja a gázt, ezért a franciáknak és Európának is fel kell készülnie az orosz gázellátás teljes leállására.
„Oroszország az energiát, az élelmiszerellátást háborús fegyverként használja” – mondta tegnap a köztársasági elnök a francia nemzeti ünnepen az országos televíziós csatornáknak adott élő interjúban az ukrajnai háborúnak az energiaellátásra gyakorolt hatásairól feltett kérdésre. „Mindannyiunknak fel kell arra készülnie, hogy a háború el fog tartani. A nyár és az ősz eleje valószínűleg nagyon kemény lesz” – hangsúlyozta a francia elnök. Bejelentette, hogy az energia- és az élelmiszerárak
megemelkedése miatt az állam „energetikai terheléscsökkentő és józansági csomagot” készít elő. „Mostantól megkérem az állami szerveket és minden vállalatot, amely megteheti, hogy kevesebbet fogyasszon. Programot hozunk létre, és megpróbálunk esténként kevesebbet világítani. Terheléscsökkentő és józansági programot indítunk” – mondta.
A francia forradalom kitörésének 233. évfordulóján a párizsi Champs-Élysées sugárúton megrendezett hagyományos katonai díszszemlét is meghatározta az Európába visszatért háborús hangulat. A felvonulás díszvendégei az Oroszországgal vagy Ukrajnával határos kilenc közép- és kelet-európai uniós és NATO-tagállam küldöttségei voltak: Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária és Magyarország katonái hazájuk lobogóit lengetve vonultak végig a sugárúton a francia erők egységeinek felvonulása előtt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.