Az adótörvénykönyv módosításaA kisvállalkozók húzzák a rövidebbet

2022. július 20., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A kormány az adótörvénykönyv kiigazításáról, adókedvezmények eltörléséről, jövedéki adók emeléséről hozott rendeletének egyes előírásai már augusztus elsejétől érvénybe lépnek. A tervezett szigorításokról rovatunkban nemrég írtunk, ezek elsöprő többsége elsősorban a kisvállalkozókat érinti hátrányosan. A kormány szerint az intézkedések egyrészt bizonyos kivételek megszüntetésére irányulnak, másrészt stabilitást és a kiszámíthatóságot hivatottak biztosítani az üzleti szféra számára a befektetések ösztönzése érdekében, de kijelentik azt is, hogy az intézkedések „a közép- és hosszú távú költségvetési egyensúly fenntartását” – vagyis az államháztartás bevételeinek növelését – szolgálják. A továbbiakban a módosítás néhány rendelkezését ismertetjük.

Részmunkaidő, teljes adózás

A rendelet értelmében augusztus 1-jétől a minimálbért el nem érő részmunkaidős fizetéseknél a minimálbért tekintik adóalapnak, és a mindenkori minimálbérnek megfelelő járulékterheket kell befizetni ezek után. Számszerűen ez azt jelenti, hogy egy részmunkaidős alkalmazott fizetése után akkor is a 2550 lejes bruttó minimálbérre meghatározott havi 638 lejes társadalombiztosítási járulékot (CAS) és 255 lejes egészségbiztosítási járulékot (CASS) fizeti be a munkaadó, ha az adóalany fizetése nem éri el a minimálbér szintjét. Ez alól csak a 26 év alatti tanulók és egyetemi hallgatók képeznek kivételt, mellettük pedig a tanulószerződéses gyakorlati képzésen részt vevők, az állami nyugdíjban részesülő nyugdíjasok, illetve a több rész- vagy teljes munkaidős állásban dolgozó magánszemélyek. Adrian Câciu pénzügyminiszter szerint az intézkedés a feketemunkát hivatott visszaszorítani: a tárcavezető szerint azok a személyek, akik 2 órában vannak alkalmazva, nem 2 óra munkáért járó bérből élnek meg.
 

Mikrovállalkozásokat érintő szigorítások

A rendelet értelmében szigorítják azokat a feltételeket, amelynek értelmében mikrovállaltnak minősül egy kisvállalkozás. Januártól lesz hatályos az a rendelkezés, miszerint a jelenleg érvényes 1 millió eurós üzleti forgalomról 500 ezer euróra csökkentik azt a plafont, amely mellett egy cég még mikrovállalkozásnak minősül. Ezeknél a cégeknél fontos változások jönnek az adózásban is: egy mikrovállalkozás eddig 3 százalékos adót fizetett forgalma után, ha a cégnek egyetlen alkalmazottja sem volt, ez az adókulcs 1 százalékra csökkent abban az esetben, ha a vállalkozásban legalább egy személy dolgozott. A változás értelmében a legalább egy alkalmazottal rendelkező mikrocégek adókulcsát megtartják 1 százalékon, ugyanakkor kivezetik a 3 százalékos adókulcsot, az alkalmazott nélküli kis cégekre pedig 16 százalékos profitadót vetnek ki, így gyakorlatilag arra kötelezik a kis cégeket, hogy legalább egy alkalmazottal rendelkezzenek.

Fontos módosítás, hogy egy tulajdonosnak legfeljebb három mikrovállalkozásban lehet 25 százalékot meghaladó érdekeltsége. Emellett jó néhány mikrocéget érinthet az is, hogy a tanácsadói és menedzsmenttel kapcsolatos szolgáltatásokból származó bevételek nem haladhatják meg az összes üzleti forgalom ötödét. Az osztalékadó ötről nyolc százalékra emelése is elsősorban az alkalmazott nélküli kisvállalkozásokat érinti, hiszen a gyakorlatban sok tulajdonos ebben a formában jutott jövedelemhez. Márpedig – ahogy azt Édler András kamaraelnök korábban nyilatkozta –, ez százalékarányosan 60 százalékos költségnövekedést jelent az érintetteknek.
 

Ágazatspecifikus szigorítások

Január 1-jétől kivezetik a vendéglátóiparra (HoReCA-szektor) kiszabott ágazati különadót. Az érintett vállalkozásoknak helyzetüktől függően két lehetőségük lesz: vagy a mikrovállalkozások üzleti forgalmára kiszabott 1 százalékos adót, vagy a 16 százalékos profitadót fizetik. Ugyanakkor a jelenlegi 5-ről 9 százalékra emelkedik a szállodákban, éttermekben és étkeztetési cégeknél alkalmazott kedvezményes áfakulcs.

A mezőgazdasági és építkezési szektorban dolgozók esetében arról döntött a kormány, hogy a jelenlegi 30 ezer lejről 10 ezer lejre csökkenti azt a plafont, amely esetében alkalmazhatóak a munkabérekre vonatkozó adókedvezmények. A korábbi rendelkezések értelmében a 30 ezer lejes plafonig az alkalmazottak nem fizettek jövedelemadót, s nem kellett egészségügyi hozzájárulást sem fizetniük, miközben biztosítotti jogállásuk megmaradt.
 

Dráguló élvezeti cikkek

A jövedéki adó emelése miatt már jövő hónaptól drágul a cigaretta, s ugyanígy az alkoholtartalmú italok, a magas cukortartalmú üdítőitalok ára pedig az ezekre a termékekre kivetett áfakulcs emelése miatt lesz magasabb. Ezer szál cigaretta esetében a jövedéki adó 563,97 lejről 594,97 lejre emelkedik, ettől – becslések szerint – körülbelül 60 banival kerül majd többe egy doboz cigaretta. Az édesített italok eddig kedvezményes 9 százalékos áfája helyett az általános, 19 százalékos áfakulcsot alkalmazzák, az intézkedés az alkoholmentes sörökre is vonatkozik. Azt is elfogadták, hogy ezentúl csökkentett, 9 százalékos áfát alkalmazzanak az olyan szolgáltatásokra, mint az élelmiszerek házhoz szállítása, beleértve az állateledeleket és egyéb, állatok táplálására szánt termékeket is.

Szintén augusztustól lép érvénybe a szerencsejátékokból származó nyereményekre vonatkozó magasabb, progresszív adókulcs. Az elfogadott jogszabály szerint a 10 ezer lejig terjedő nyereményeket 3 százalékkal adózzák, az ennél nagyobb nyereményeknél pedig progresszív adózással 20 és 40 százalék közötti adókulcsot alkalmaznak úgy, hogy a 10 ezer lej és a 66 750 lej közötti nyeremény esetében 300 lej díjat, valamint a nyeremény 10 ezer lejt meghaladó részére vonatkozó 20 százalékos adót kell fizetni. A 66 750 lejnél nagyobb nyereményekre már 40 százalékos adókulcs lesz érvényben.
 

Adóleírások módosulása

Elfogadták azt is, hogy gyermekenként 100 lejre emelkedik az elérhető adóleírások mértéke, amelyet ugyanakkor csak az egyik szülő vagy a gyermeket nevelő személy vehet igénybe iskolai képzésben részt vevő fiatal esetében. A 26 év alatti fiataloknál az országban garantált minimális bruttó alapbér 15 százaléka írható le, ha a fiatal jövedelmének szintje legfeljebb 2000 lejjel haladja meg a bruttó minimálbér szintjét.

A munkavállalókat is érinti az adókedvezmények változása, hiszen esetükben az alapbér 33 százalékára korlátozzák az adómentes utalványok és bónuszok értékét.
Eltörölnek egy sor adókedvezményt az ingatlanok adásvételénél, egyebek mellett csak az első, áfa nélkül legfeljebb hatszázezer lej értékű új lakás megvásárlásakor alkalmazható az 5 százalékos kedvezményes áfakulcs.
 

Mit hoz, mit kockáztat?

A kormány úgy számol, hogy az intézkedések már idén 1,2 milliárd lejjel, míg jövő évben 10,5 milliárd lejjel növelik az ország adókból és illetékekből származó bevételeit. Nicolae Ciucă miniszterelnök leszögezte: a módosítások célja a stabilitás és a kiszámíthatóság biztosítása az üzleti szféra számára a befektetések ösztönzése érdekében, valamint bizonyos kivételek megszüntetése. Rámutatott: az adóügyi módosításokról szóló sürgősségi rendelet tervezetének közvitája során egyeztetéseket folytattak az üzleti szféra, a munkáltatói szövetségek és a szakszervezetek képviselőivel, illetve kikérték a nemzetközi pénzintézetek, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap véleményét is.

Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke korábban pontokba szedve vázolta, hogy ezek a rendelkezések, kit milyen mértékben sújtanak. Leginkább a kisvállalkozásokat, hiszen a megyénkben a működő cégek 90,5 százaléka mikrovállalkozás, és ezek 37 százalékának nincs egyetlen alkalmazottja sem. Ezek az apró cégek nem azért működtek ebben a formában, mert adócsalók, vagy sok millió eurós forgalmat bonyolítanának, hanem azért, mert így tudták fenntartani magukat, az alkalmazottnak nem számító ügyvezető valójában munkavállaló. A módosítások hátrányosan érintik a kis egyéni vállalkozókat (PFA) is: ha a minimálbér kétszeresénél többet számláz valaki havonta, akkor nem 12, hanem 24 havi minimálbér után kell társadalombiztosítást fizetnie, vagyis jövedelmének (nem nyereségének!) 32 százalékát le kell pengetnie az államnak – érvelt a kamara elnöke.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-07-20: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Kisbacon édes anyaföldje

Aki még nem érezte lelke mélyén szülőföldje iránti vágyát-szeretetét, vegye kezébe Elek apó Édes anyaföldem című könyvét, mélyedjen el sorai között, mert olyan szépen, miként azt ő maga tudta „papírra elmondani” anyanyelvünkön, meglehet, senki sem tette meg még ezen a kerek világon. 1960-ban néhai köpeci Gúzs Sándor barátommal, keresztkomámmal elindultunk, hogy könyve alapján felkeressünk minden olyan helyet, amelynek leírása – értettük mi – amolyan felnőtteknek szóló igaz mese. Egy-egy ilyen utat kinek volna joga megtiltani az olyan embernek, aki elcsendesedni, megpihenni akarna a szülőföld mesés tájain? Mi is a Csík orrán másztunk ki s a Likaton át értük el a Mitács hegynyakát, ahonnan kitárult a Csíki-medence, s a Mitács oldalában friss sarjú illatán dőltünk le, belealudtunk az aznapon megélt esti mese hangulatába... A mese folytatását most már csak a számítógép mellett tehetem, mert jó dolog birkózni az emlékekkel, lám, mi kerekedik ki belőle.
2022-07-20: Belföld - :

Félezer településen gond a víz

A víztartalékok apadása miatt országszinten 214 településen vezettek be korlátozásokat az ivóvízhasználatban, és további 345-ben apadtak ki kutak – közölte tegnap a Román Vizek Országos Hatósága (ANAR), felelős vízhasználatra szólítva fel a lakosságot.