A Közel-Kelet fontos marad

2022. július 20., szerda, Belföld

A közel-keleti béke megteremtéséről tárgyalt tegnap Klaus Iohannis román és Mahmúd Abbász palesztin elnök Bukarestben. A közösen megtartott sajtótájékoztatón Iohannis arról biztosította palesztin vendégét, hogy a közel-keleti béke megteremtése továbbra is prioritást élvez a román külpolitika napirendjén.

Közölte: Románia teljes mértékben támogatja egy igazságos és tartós megoldás keresését, amellyel le lehetne zárni az izraeli–palesztin konfliktust közvetlen tárgyalások útján, és elvezethet két állam egymás melletti, békés és biztonságos létezéséig. Iohannis szerint ez az egyedüli megoldás, amely képes biztosítani a két nép céljait a nemzetközi jog tiszteletben tartásával. Reményét fejezte ki, hogy enyhülni fognak a térségben a feszültségek, és elkezdődhet a béketárgyalási folyamat, amelyet a hagyományosan mindkét féllel jó viszonyt ápoló Bukarest kész segíteni. Mahmúd Abbász kijelentette, hogy a tartós rendezéshez Izraelnek véget kell vetnie „egyoldalú akcióinak”. Közölte: a palesztinok nemzetközi támogatást keresnek olyan megoldáshoz, amely megelőzheti a Közel-Keleten tapasztalható feszültség súlyosbodását, még mielőtt túl késő lenne. Hozzátette, ők készek részt venni a béketárgyalásokban, amelyek megteremthetik a nemzetközi elismeréssel rendelkező palesztin államot Kelet-Jeruzsálem fővárossal. Iohannis Románia Csillaga Érdemrenddel tüntette ki Mahmúd Abbászt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2022-07-20: Belföld - :

Gyengén vizsgáztak a tanárok

A rendes tanári állásra pályázók közül több mint 12 ezren kaptak 7-est vagy annál nagyobb jegyet; 146-an 10-esre vizsgáztak (tavaly 130-an voltak), ugyanakkor 4573 jelölt nem érte el 5-ös jegyet – közölte Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter tegnap a Facebookon. Arról is tájékoztatott: ebben az évben 5163 végleges tanári állást hirdettek meg, de ha elfogadják az új oktatási törvényt, akkor jövőre több mint tízezer állás lesz majd betölthető.
2022-07-20: Belföld - :

Megduplázódott az esetszám

Az elmúlt 24 órában 7658 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, ez több mint kétszerese az egy nappal korábbi esetszámnak.