Megszavazták az alaptörvény tizenegyedik módosítását

2022. július 20., szerda, Világfigyelő

A jövőben ugyanazon a napon tartják az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választást Magyarországon – döntött tegnap az Országgyűlés, amely a megye elnevezést vármegyére változtatta a magyar közigazgatásban.

A képviselők a kormánypártok kezdeményezésére 140 igen, 36 nem szavazattal, kétharmados többséggel fogadták el Magyarország alaptörvényének tizenegyedik módosítását.

A döntés értelmében a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását az előző önkormányzati választást követő ötödik év április, május, június vagy július hónapjában, az európai parlamenti képviselők választásával egyidejűleg kell megtartani.

A 2019 októberében mandátumot szerzett képviselők és polgármesterek megbízatása 2024. október 1-jéig tart.

A két választás közös eljárásban történő lebonyolítását a költségek csökkentésével indokolták a Fidesz és a KDNP képviselői.

A történelmi hagyományokra hivatkozva változik a megyék elnevezése vármegyékre január elsejétől azzal a megkötéssel, hogy a megye elnevezés használható mindaddig, amíg a vármegye kifejezés használatára való áttérés „a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható”. (Például táblákon továbbra is használható a megye.)

Az indoklásban emlékeztettek arra, hogy az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig vármegyének hívták a magyar közigazgatás alapvető területi egységeit. „A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése” – fogalmaztak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2022-07-20: Világfigyelő - :

Elfogadták a 2023-as költségvetést (Magyarország)

Az Országgyűlés 135 igen szavazattal, 54 ellenszavazat mellett tegnap elfogadta Magyarország 2023-as központi költségvetését. A jövő évi büdzsében a magyar kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos hiánycéllal és 5,2 százalékos inflációval számol.
2022-07-20: Világfigyelő - :

Fegyverkezne Európa

Az Európai Bizottság 500 millió eurós alap létrehozását javasolta tegnap, amelyet a tagországok közös védelmi beszerzéseinek és fegyverkészletük feltöltésének ösztönzésére fordítanának 2022 és 2024 között az uniós költségvetésből.