Az egyetemi oktatásba ma az érettségizettek jóval nagyobb hányada iratkozik be, mint régen, s nem működnek azok a szűrők, melyek az én fiatalkoromban még szűk felvételi keretszámok és versenyvizsgák formájában úgyszólván távol tartották az egyetemi diplomára áhítozók jó részét a felsőoktatástól. A kommunizmus idején az ún. munkásosztály mértéken felüli felduzzasztását szolgálta az oktatáspolitika, a hetvenes-nyolcvanas években szaklíceumokba és szakiskolákba zsúfoltak össze, akit csak lehetett.
Ma országunk is követi azt az irányzatot, amely, a felsőoktatás eltömegesedésének rendjén, a középiskolát végzetteknek pár éves egyetemi hallgatóságot szinte garantál, s amióta az ún. bolognai modellt is bevezették, az alsó hároméves képzést általánosítva, a hozzáférés a főiskolához még könnyebbé vált. Világtendencia emellett az is, hogy az egyetemi-főiskolai oktatás úgyszólván helybe jön, a kisvárosokban is meghonosodnak a kollégiumok, magán- és állami egyetemek hoznak létre kihelyezett tagozatokat bennük, és még rugalmasabbá teszi a rendszert a távoktatás különféle formáinak terjedése. (Az elitegyetemek, persze, továbbra is hagyományos centrumaikban maradnak.)
Így jelentek meg régiónkban Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen a különféle továbbtanulási lehetőségek. Szentgyörgyön bukaresti magánegyetem volt az úttörő, majd a megyei önkormányzat támogatása mellett a kolozsvári tudományegyetem terjeszkedési hajlandósága találkozott a város befogadókészségével, és jött létre annak azóta egyre terebélyesedő kihelyezett tagozata. Megjelentek a másodegyetemi végzettség megszerzésének igényét kielégítő lehetőségek, a műszaki, pedagógiai, informatikai távoktatás, különféle továbbképzési módozatok.
Nem titok, a helyiek kezdetben főleg a megyei közhivatalnok-réteg utánpótlásához igényeltek főiskolai hátteret, s ennek a meghonosított szakok részben megfeleltek, de még a gazdasági élet magán- és közszférájának is hasznára vált az itteni közép- vagy felsőfokú szakemberképzés. Közben megjelent a Székelyföldön a Sapientia EMTE jóvoltából a szociológus- és a tanár-, a turisztikai, valamint a mérnökképzés is, mindez azonban a háromszéki alrégión kívül, főleg Csíkban, Udvarhelyen, Gyergyóban vagy a már jóval távolabbi Marosvásárhelyen.
A háromszéki mezőgazdaság továbbfejlesztését és például a turisztikai lehetőségek kiaknázását, a sajátosan itteni ipari és gazdálkodási ágazatok művelésének szakemberigényét részben alighanem a többi székelyföldi vagy brassói, kolozsvári stb. központokban képzett hallgatókkal is ki lehet elégíteni ― de ez a helyiek továbbtanulását nem könnyíti meg. Másfelől nem igaz az sem, hogy a Székelyföldön minden szak elérhető lenne, miként az sem, hogy anyanyelven lenne elsajátítható.
A teendők feltérképezése mára megkívánna egy alapos regionális szükségletfelmérést annak tisztázására, hogy a mezőgazdasági, műszaki, pénzügyi, pedagógiai, környezetvédelmi stb. és anyanyelvű oktatásnak mik lennének azok az alágazatai, melyeket például, a többi székely várossal egyeztetve, érdemes lenne még itt meghonosítani főiskolai vagy egyetemi intézmények, karok, tanszékek vagy akár tagozatok formájában.
Ezt mindenekelőtt a megyei és a regionális-központi hatóságoknak, tanácsoknak kellene kezdeményezniük. Ahogy pár évtizede a középiskola, úgy ma a felsőoktatás válik némileg szűkebb körben, de szinte általánossá, illetve sokak másoddiploma-szerző óhajává, és a regionális központok ebből csak saját kárukra maradhatnak ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
