Az OMV Petrom várhatóan a jövő év közepén dönt a fekete-tengeri Neptun Deep földgázlelőhely kitermelésének sorsáról – jelentette ki tegnap bukaresti sajtótájékoztatón Christina Verchere, az OMV Petrom vezérigazgatója.
Az osztrák olajvállalat romániai leányvállalatának vezérigazgatója elmondta, hogy a román Romgaz és az amerikai ExxonMobil közötti tranzakció véglegesítése várhatóan a harmadik negyedévben zárul, egyebek mellett ez is késlelteti a döntés meghozatalát. Az OMV ugyanis a földgázmező 50 százalékát birtokolja, a másik fele a román Romgaz állami gázvállalaté lett, miután tavaly októberben ez utóbbi 1,06 milliárd dollárért megvette az Exxon 50 százalékos részesedését a Neptun Deep földgázmezőben.
A vezérigazgató üdvözölte, hogy a parlament elfogadta idén az offshore gázmezők kitermelését szabályozó törvénymódosító indítványt, amely javítja a befektetőknek szabott feltételeket, de Verchere szerint még tisztázni kell néhány részletet. Arról biztosította a közvéleményt, hogy minél gyorsabban meg akarják hozni a döntést, de a befektetőknek teljes mértékben kiszámítható, stabil jogi és adóügyi beruházási környezetre van szükségük, ebből a szempontból már sokat javított az elfogadott jogszabály. A Neptun Deep fekete-tengeri gázmezőből évente tízmilliárd köbméter gáz kitermelését tervezik.
Verchere azt is közölte a sajtótájékoztatón, hogy Románia energiatermelése 8 százalékkal csökkent az idei első fél évben, az energia iránti kereslet is 5 százalékkal mérséklődött a tavalyi év azonos időszakához mérten. Hozzátette: a romániai gázfogyasztás 13 százalékkal esett vissza, ami főként a gáz drágulásával magyarázható. Az üzemanyag-fogyasztás 2 százalékkal csökkent, ami főleg júniusban volt tapasztalható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.