Petre Daea mezőgazdasági miniszter arra számít, hogy idén drágább lesz a kenyér, mivel minden termelési költség magasabb lett, beleértve a búza termesztését is.
A tárcavezető erről Beszterce-Naszód megyei látogatásán tartott sajtótájékoztatóján beszélt szombaton, s rámutatott: a gazdák magasabb áron fogják eladni a búzát, hogy fedezni tudják az eddigi költségeiket és folytatni tudják a termőföldjeik megművelését. „A búza most drágább, mert drágábban termelték meg. Nem vagyok híve annak az elméletnek, hogy a piac határozza meg az árat. Nem, a piac stabilizálja az árat, de az ár költségelemekből áll, és a gazdák drágább gázolajjal, drágább műtrágyával, drágább rovarölő szerekkel, drágább munkaerővel dolgoznak” – fejtette ki Daea.
Meglátása szerint a gazdák rendkívül óvatosan és méltányos módon emelik az árakat, csak azt az árat kérik meg termékeikért, amellyel megtérülhetnek a költségeik, hogy tovább művelhessék a földet. „Ha a termelő leáll, magától értetődik, hogy nem lesz kenyér Romániában. Ne állítsuk tehát le a termelőt, hogy legyen kenyerünk – még akkor is, ha az drágább lesz a termelési és előállítási költségek emelkedése miatt” – magyarázta a miniszter.
Petre Daea köszönetet mondott a gazdáknak az idén tett erőfeszítéseikért, és elismételte, hogy a búzatermés fedezi a hazai szükségleteket, sőt, bizonyos mennyiségek exportálását is lehetővé teszi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.