Elhunyt Vagyim Bakatyin, a szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB) utolsó elnöke, 85 éves volt – jelentette hétfőn a RIA Novosztyi hírügynökség jól értesült forrásra hivatkozva.
Bakatyin a Mihail Gorbacsov szovjet elnök-pártfőtitkár ellen 1991 augusztusában megkísérelt puccs után került a KGB élére. Ebben a minőségében leginkább arról vált ismertté, hogy az államfő jóváhagyásával, Moszkva jó szándéka jeleként átadta az Egyesült Államoknak a moszkvai amerikai nagykövetség új épületének eredeti lehallgatási tervét.
Vagyim Bakatyin 1937. november 6-án született a Novoszibirszk megyei Kiszeljovszkban. Elvégezte a Novoszibirszki Építőmérnöki Egyetemet, az építőiparban dolgozott, majd 1973-ban belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába, ami elindította politikai pályafutását. A Kirov, később a Kemerovo megyei pártbizottság első titkára volt, majd a párt Központi Bizottságának tagjává választották. 1988-ban belügyminiszterré nevezték ki. 1991-ben versenybe szállt a választáson az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság elnökségéért, hat jelölt közül az utolsó helyen végzett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.