Ma kezdődik és vasárnapig tart a kolozsvári Untold Fesztivál, Európa egyik legjelentősebb könnyűzenei seregszemléje.
A szervezők közlése szerint már alig kaphatók jegyek a fesztiválra, amelyre napi 98 ezer belépőt vásároltak meg. A hetedik Untold Fesztivál nyolc színpadán ma délutántól követik egymást a fellépők. A stadionban felállított nagyszínpadon olyan neves előadók állnak a közönség elé, mint David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Steve Aoki, J Balvin és mások. A sorozatot a német Claptone showja nyitja, mely keretében mintegy száz táncos lép színpadra álarcosbált megjelenítve. Az előadásokat a nagyszínpad melletti 700 négyzetméteres LED képernyő teszi látványossá.
A szervezők arra számítanak, hogy a hetedik Untold Fesztivál a járvány előtti utolsóhoz hasonlít majd méreteiben és sikerességében. A fesztivált tavaly is megszervezték, kihasználva, hogy a koronavírus miatt Európa legtöbb könnyűzenei seregszemléje elmaradt. Akkor több mint száz országból 265 ezren vettek részt rajta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.