A miniszterelnök szerint lesz egy tisztázó beszélgetés a koalícióban Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott kijelentéseiről.
Nicolae Ciucă ezt arra az újságírói kérdésre válaszolta, hogy miként vélekedik Kelemen Hunor állásfoglalásáról ebben az ügyben. Miután Klaus Iohannis államfő felszólította az RMDSZ-t, hogy tisztázza az álláspontját a magyar kormányfő szerinte fajelméletre épülő kijelentéseiről, a szövetségi elnök pénteken többek között azt nyilatkozta: nem látja értelmét elmagyarázni, hogy az RMDSZ Tusnádfürdőn jelen lévő politikusai miért tapsolták meg Orbán Viktor beszédét.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kedd esti vezetőségi ülése után Nicolae Ciucă elmondta, még nem volt alkalma személyesen tárgyalni Kelemen Hunorral erről a kérdésről, és ez nem olyan téma, amit telefonon meg lehet beszélni. De a kormánypártok vezetői megegyeztek abban, hogy a koalíció következő ülésén lesz erről egy tisztázó beszélgetés – tette hozzá.
Arra az újságírói kérdésre, miszerint felmerülhet-e az RMDSZ kilépése a koalícióból Kelemen Hunor nyilatkozata után, a miniszterelnök kijelentette: várja a már említett tisztázó beszélgetést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.