László Zsuzsa
Mit csinál az ember, amikor beragad a mikró ajtaja? Egész pontosan, a nyitógomb feladja a szolgálatot, és hiába pöcögtetjük, ütjük-verjük felváltva, egyre idegesebben, a leves örökre bent marad a gyermek kedvenc táljával. Passz. Ette fene, van még leves bőven, ott a gáztűzhely, indulásból azon kellett volna megmelegíteni.
A mikrótól ezek szerint megválunk, így is sokáig bírta. De legalább a tálat meg kéne valahogy tartani... Elő a kés, próbálom felfeszíteni az ajtót, és hiába támadom meg minden irányból, mintha bebetonozták volna. Kár lenne a kést is tönkretenni, előbányásszuk a feneketlen fiókból a csavarhúzót, az majd hátha segít. Nem segít, s a kalapács sem megoldás. Állunk tanácstalanul, reményvesztetten, és bámuljuk az ablakos dobozt.
Ette fene a tálat is, majd kerül helyette másik, de mi legyen a mikróval? Levesestül… A kukához mégsem lehet levinni. Mondjuk, este, sötétben leteszi az ember, és gyorsan visszasunyizik az emeletre, mintha arra se járt volna. Másnap biztos valaki elviszi, de mihez kezd vele? Neki sem fog kinyílni az ajtó, és lehet, eszébe sem jut, hogy szétkalapálja, mert minek is? Nem tudhatja, hogy milyen kincset rejteget.
Szóval, a kuka nem megoldás. Különben sem tisztességes minden kacatot csak úgy lazán odarámolni. Azért minél előbb meg kéne szabadulni kincses ládikánktól, mielőtt bűzleni kezd a hamis pacallevestől. Az autóba betenni és kivinni valahová? De hová? Ez sem felelősségteljes opció. Agyalunk jobbra, agyalunk balra, már kínunkban röhögünk, ilyen is csak velünk történik meg. Nem baj, na, valahogy csak lesz! Ma feladjuk, alszunk rá egyet.
Másnap még egyszer nekifutunk a témának és az ajtónak, hátha az éjszaka valami csoda folytán helyrepattant a gomb. Hát nem. Mi sem lettünk sokkal okosabbak, álmunkban nem talált ránk a megoldás. Úgy kerülgetjük az inkriminált tárgyat a konyhában, mintha ott sem lenne. Ha nem látom, nincs is ott című történet. Aztán beindul az élet, és hogy, hogy nem, meg is feledkezünk róla. Este jut eszünkbe, hogy a probléma továbbra is megoldásra vár. Az ajtó mindenképp becsületesen zár, nincsenek gyanús szagok a konyhában.
Harmadnap kigyúl a fejemben a villanykörte. Kikeresem a szemétvállalat telefonszámát és tanácsot kérek. Halleluja, utánajönnek és elviszik levesestül, tálastul! És egyúttal a két, évek óta elfekvőben lévő régi tévét. Ez negyednap lesz, azaz holnap, és még mindig nem érzek szagokat. Azért ez a kis háztartási masina becsületesen össze volt rakva, ki is szolgált jó sok éven át. Szinte fájni fog a szívem érte. És tényleg, semmi sem történik ok nélkül. A tévéktől is már mióta meg akarok szabadulni, de mind csak halogattam. Na, ez a drága kis doboz végre megoldotta.
