A kanadai légierő nyolc CF-188 Hornet típusú elfogó harci repülőgépe érkezett járőrszolgálatra és közös gyakorlatozásra Romániába, küldetésük megkezdése alkalmából tegnap rendeztek díszszemlét a Fekete-tenger partvidékén található Mihail Kogălniceanu légi támaszponton.
A román védelmi minisztérium közleménye szerint a hat kanadai vadászgép a román légierő F-16-osaival és MiG-21 Lancereivel közösen teljesít majd NATO-parancsnokság alatt megerősített járőrszolgálatot a következő négy hónapban, másik két Hornet pedig a NATO-szövetségesek által rendezett hadgyakorlatokon vesz majd részt ebben az időszakban.
A kanadai vadászgépek üzemeltetését mintegy 180 tagú kiszolgáló személyzet látja el. A kanadai pilóták már hatodik alkalommal vállalnak szerepet a romániai légi járőrözésben, korábban pedig az aranyosgyéresi katonai repülőtéren gyakorlatoztak közösen román kollégáikkal.
A mostani közös misszió a román és kanadai légierő együttműködési képességének javítását, reakciósebességük és elrettentő képességük növelését szolgálja. A kanadai vadászgépek Romániába vezénylése a NATO műveleti képességének biztosítását szolgálja a keleti szárnyon, és a védelmi szövetség egységét és eltökéltségét jelzi válaszképpen a biztonsági helyzet kihívásaira – olvasható a védelmi tárca közleményében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.