Leállította az Ukrtransznafta a kőolaj tranzitját a Barátság olajvezeték-rendszer déli ágán keresztül Magyarország, Csehország és Szlovákia irányába – jelentette ki tegnap Igor Gyomin, az orosz Transznyefty gázszállítmányozási vállalat szóvivője.
„Az Ukrtransznafta valóban teljesen leállította az olaj szivattyúzását Magyarországra, Csehországba és Szlovákiába a Barátság déli ágán keresztül augusztus 4-én reggel 6 óra 10 perckor” – idézte Gyomint a RIA Novosztyi hírügynökség.
A szóvivő szerint ennek oka az volt, hogy az orosz fél az európai szankciók miatt nem tudja teljesíteni a tranzitdíj kifizetését. A szállítás százszázalékos előlegfizetés alapján történik. A július 22-i utalás visszakerült a Transznyefty számlájára. Az orosz vállalat közleménye szerint az európai bankok már nem jogosultak önállóan dönteni arról, hogy lebonyolíthatnak-e egy adott ügyletet, annak megerősítésére, hogy az nem tiltott, a banknak be kell szereznie a nemzeti felhatalmazott állami szerv engedélyét. A helyzetet bonyolítja, hogy az európai szabályozók még nem alakítottak ki egységes álláspontot a különböző joghatóságok bankjainak intézkedési algoritmusáról, és nem dolgozták ki a fenti engedélyek kiadásának eljárását.
A Transznyefty tájékoztatta az orosz energiaügyi minisztériumot, az Ukrtransznaftát, valamint a három országba olajat exportáló orosz szállítókat a kialakult helyzetről. A közlemény szerint a kérdés megoldása érdekében a Transznefty felkérte a felhatalmazott bankot, értesítse az európai szabályozó hatóságot annak érdekében, hogy engedélyt kapjon az Ukrtransznaftával megkötött szerződés szerinti elszámolásokra. A pénzeszközök átutalásának alternatív lehetőségeit is vizsgálják.
Lengyelországba és Németországba zavartalanul folyik a kőolaj tranzitja a Barátság csővezetéken.
Sztanyiszlav Mitrahovics, az orosz kormány Pénzügyi Egyetemének professzora, a Nemzeti Energiabiztonsági Alap szakértője az RT-nek nyilatkozva emlékeztetett rá, hogy a Barátságnak két ága van. Az északi Fehéroroszországon keresztül Lengyelországba és Németországba, a déli pedig Ukrajnán keresztül Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba vezet. Mitrahovics szerint a leállás azt jelenti, hogy az ezen országok piacára szállított olaj mennyisége csökkenhet. Emlékeztetett rá, hogy az uniós megállapodás értelmében a csővezetéken szállított olajat nem kellene érinteniük a szankciónak, mert a vezetékre épült finomítókat nehéz másra átállítani. A szakértő nem zárta ki, hogy a kérdésben kompromisszum szülessen, mert Európában amúgy is feszült az energiapiaci helyzet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.