Magyarellenes hangulatban sikerült megőriznie veretlenségét a sepsiszentgyörgyi csapatnak, amely Mario Rondón második félidő elején szerzett góljával győzött hétfőn a nyeretlen Kolozsvári Universitatea vendégeként a SuperLiga 6. fordulójában, így a táblázat negyedik helyére lépett.
A mérkőzésen a hazai szurkolók Magyarország- és magyarellenes skandálásokat üvöltöttek. Az első félidőben kifeszítettek három provokatív, magyarellenes uszítást célzó molinót is: „Székelyföld nem létezik!”, „1920 június 4.” és „1919 augusztus 4.” felirattal. A hangosbemondó figyelmeztetése ellenére is folytatódtak a xenofób rigmusok, ezért a 26. percben Sebastian Colțescu félbeszakította az összecsapást. A csapatok mintegy tíz perc elteltével tértek vissza a pályára.
Az ultrák újabb transzparenseken fogalmazták meg mondandójukat: „A trianoni szerződés egy szent dokumentum, amely tanúsítja földjeink határait”, továbbá: „Amiként a Nagy-Magyarországról és Székelyföldről szőtt álmokat el kell fojtani, úgy a horthysta csapatokat, a Sepsiszentgyörgyöt, a Csíkszeredát és a Székelyudvarhelyt is le kell törölni a futball térképéről.”
Az ügy kapcsán Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere közösségi oldalán úgy fogalmazott, üdvözli a játékvezető döntését, hogy félbeszakította a mérkőzést, ugyanakkor azt gondolja, további figyelmeztetésekre, megelőző lépésekre és szigorú büntetésekre van szükség. Az esetet jelentik az országos és nemzetközi sportfórumoknak.
A szántóföld minőségű pályán az első félidőben a háromszéki gárda többet birtokolta a labdát, de csak egyetlen helyzetet sikerült kidolgoznia: a 40. percben Adnan Aganović senkitől sem zavartatva közelről a kapusba lőtt. A házigazdák hosszú indításokra és beadásokra épülő játéka több lehetőséget teremtett, azonban Adrian Bălan és Ioan Filip sem talált el a kaput.
Szünet után a kolozsvári együttes vezetést szerezhetett volna, viszont Niczuly Roland szögletre öklözte Ovidiu Bic fejesét. Aztán az 52. percben nagyot hibázott a házigazdák védelme, ezt kihasználva Aganović előkészítését Mario Rondón a bal alsóba gurította (0–1). A hátralévő időben mindkét csapatnak voltak helyzetei, ám Andrei Gorcea és Niczuly is hárítani tudott, a 88. percben pedig a kapufa mentett Radoslav Dimitrov lövésénél.
SuperLiga, alapszakasz, 6. forduló: Kolozsvári Universitatea–Sepsi OSK 0–1 (0–0).
Kolozsvár, Kolozsvár Aréna, mintegy 5000 néző. Vezette: Sebastian Colțescu (Bukarest). Universitatea: Gorcea – Romeo, Ilie, D. Ispas, Pîrvulescu (Briceag, 63.) – Bic (Remacle, 63.), Pires, Filip (Haită, 78.) – Chipciu (Hlistei, 78.), Bălan, Fernandes (Boiciuc, 46.). Vezetőedző: Erik Lincar. Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Niňaj, Mitrea, R. Ispas (Dumitescu, 76.) – Rodríguez, Păun, Aganović (Achahbar, 76.) – Bărbuț (Askovszki, 69.), Rondón (Tudorie, 69.), Gheorghe (Damașcan, 89.). Vezetődző: Cristiano Bergodi. Gólszerző: Rondón (52.). Sárga lap: Pîrvulescu (42.), Romeo (51.), illetve Păun (27., 90+1.), Mitrea (44.). Kiállítva: Păun (90+1.).
A táblázat:
1. Farul 3 3 0 7–3 12
2. Rapid 4 0 2 6–3 12
3. Botoșani 3 2 0 7–4 11
4. Sepsi OSK 2 4 0 8–3 10
5. Petrolul 3 1 2 4–4 10
6. Hermannstadt 2 3 0 7–3 9
7. CFR 3 0 2 8–6 9
8. Argeș 3 0 3 7–9 9
9. Craiova 2 2 1 6–5 8
10. U Craiova 2 1 3 8–7 7
11. Voluntari 2 1 3 6–5 7
12. Arad 2 1 3 4–7 7
13. FCSB 1 3 1 6–7 6
14. Târgoviște 0 2 3 5–9 2
15. Kolozsvár 0 2 4 4–9 2
16. Mioveni 0 1 5 3–12 1
Cristiano Bergodi csapata legközelebb szombaton 21.45-től játszik, amikor az FC Rapid látogat a Sepsi OSK Arénába a SuperLiga 7. fordulójában.