A mezőgazdasági minisztérium augusztus 19-i közleménye szerint a megyékből eddig 386 900 hektárra jelentettek aszálykárt, melyekre elkészült a megállapítási jegyzőkönyv. Leginkább a búza és a tritikálé károsult, több mint 201 000 hektárra tettek le bejelentést. A kukoricánál 70 754 hektárra, a napraforgónál pedig 32 946 hektárra emelkedett az a terület, melyen a szárazság jelentős terméskiesést okozott.
A megyei mezőgazdasági igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint eddig a megyéből 2500 hektárra tettek le bejelentést. Az aszály leginkább az ipari feldolgozásra szánt burgonyát (csipsz) érintette, a növénytermesztő gazdák közel 1300 hektárra igénylik az aszálykáros támogatást.
Emlékeztetni szeretnénk olvasóinkat, hogy kártéritési igénylést tehet le az a gazda, aki szerepel a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) nyilvántartásában, és akinél az aszály több mint 30 százalékos terméskiesést okozott.
Az igénylési kérelmeket azon polgármesteri hivatalokhoz kell letenni vagy elektronikus formában eljuttatni, ahol a szántóterület található. A kérés letevésének határideje az idén tavasszal elvetett terményekre november 15-e. A kérésnek kötelezően kell tartalmaznia az igénylő személyi adatait, a kifizetési ügynökséghez bejelentett kultúra területét és az aszálykáros terület becsült nagyságát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.