Vetró Bodoni Zsuzsa: Ketten
Bodoni Zsuzsa grafikus és Vetró András szobrász érkezett ide Kézdivásárhelyről, hogy pasztellképeiket, ceruzarajzaikat, kisplasztikáikat és domborműveiket kiállítsák Pápán. Együtt, egymást váltva sorakoznak a művek itt, a terem négy falán végig. És, ha elhaladunk előttük, témák rímelnek egymásra: szabadulásvágy a bezártságból, a szűkösségből való kitörés, elvágyódás a képzeletbe, címek hasonlítanak egymásra: például Bodoni Zsuzsa Mutatvány című képe, mely egy egyensúlyát keresve fenntartó emberpárt mutat, Vetró András A nagy mutatvány című domborművén szintén ezt a témát ábrázolja nagyon is hasonló cím alatt. Aztán bohócokat látunk mindkettejüknél. Lovakat.
A témák szempontjából az életérzést tekintve, mintha egy ember volna ez a két művész, ezt fedeztem fel csodálkozva, amikor itt, a Református Gimnáziumban egymással összekevert műveik sorát láttam. Ennyire számítanak tehát az életkörülmények, gondoltam. Ugyanis tudtam, hogy Bodoni Zsuzsa és Vetró András 35 éve házasok, és együtt ének jóban, rosszban. Nem utánozzák egymást, nem dolgoznak közös műteremben, egyikük grafikus, a másik szobrász, de állhatatlanul is hasonlít egymásra az életérzésük, a vágyaik és a világlátásuk. Számomra ők a Pár — ezt sugallta első pillantásra ez a közös kiállításuk.
De aztán a második pillantásra a különbségek is megmutatták magukat. Az, hogy Bodoni Zsuzsa nő, kiállítótársa pedig férfi, a Reményhez, a kibontakozáshoz, a kilábaláshoz való eltérő viszonyukban is tetten érhető.
A grafikusnő Ketten című képén egy bedeszkázott ablak mögött sivár környezetben vitatkozik egy nekivadult emberpár, de kilátástalan nekikeseredett kettősük fölött egy élőlény próbál életben maradni, a remény, a kibontakozás növénye nyújtózik, növekszik a megoldás, a jövő felé. Ez a szinte kötelező női hit az élet és a remény folytathatóságában Bodoni Zsuzsa tájképeit, városképeit is varázslatossá teszik. Bevallom, nekem ezek a kedvenceim tőle.
Vetró András: Ikarusz
Vetró András anyaság szobrai itt egy csoportban, az asztalon láthatók. Nagy formátumú kisplasztikák ezek, ha szabad ezzel a képzavarral élnem, egy érett szobrász remekei, ugyanakkor egy férfi cseppet sem bensőséges nézeteinek plasztikai megtestesülései egy nagy misztériumról, a női termékenységről, az összeolvadásról, együvé tartozásról.
A házaspár közös kiállítása azért is rendkívüli élmény nekem, mert összevethető témáikban és szemléletük, nemük különbözőségében a magam vonzódásaira is ráismerhetek. Vetró Andrást például majdnem tökéletesen értem, Bodoni Zsuzsát pedig érzem, mert érzelmileg érint.
Vegyük például a férfiszobrász Délibáb című domborművét. Itt egy ősforma, egy ősanya, egy Willendorfi Vénusz látványába merül el egy szemlélője, akinek számára az egyértelmű ősforma darabokra bomlik. Ez a logikai képrejtvény számomra oly otthonos éppen férfias világnézeténél, intellektuális erejénél fogva, hogy ezt venném meg Vetró Andrástól a legszívesebben, ha létezne az az aukció.
Sok említésre méltó vonatkozásról nem beszéltem még. Például arról a meggyőződésemről, hogy a két művész kiállítása sokkal érdekesebb így együtt, mintha külön-külön mutatták volna be ezeket a műveket. Egymást erősítik és magyarázzák.
Bereményi Géza
