A kézdivásárhelyi Barbocz Norbert és Mojzi Botond hétfőtől Bukarestben edzőtáborozik, ahol az U19-es román futsalválogatott utolsó felkészülését tartja a szeptember elején esedékes spanyolországi korosztályos teremlabdarúgó Európa-bajnokság előtt. A két játékos ott volt a nemzeti csapat júliusi összetartásán is, és augusztus 31-én indulnak a kontinenstornának otthont adó Jaén városa felé.
Már csak bő másfél hét választ el az idei U19-es teremlabdarúgó Európa-bajnokság rajtjától, a Robert Lupu edzette ifjúsági román válogatott pedig hétfőtől Bukarestben edzőtáborozik, és teljes erőbedobással készül a jövő hónapi spanyolországi küzdelemsorozatra. Ahogy megszokhattuk, a tizennégy fős keretben ezúttal is van háromszéki játékos, a júliusi összetartás után a kézdivásárhelyi Barbocz Norbert mellett Mojzi Botondot is behívták a nemzeti csapatba. Játékosainktól származó információk szerint a nemzeti csapat Eb-kerete végleges, mindannyian kiutaznak Spanyolországba, s csak ott fog eldőlni, ki lesz az a két futsalos, akit a szakvezetés nem nevez egy-egy mérkőzésre.
Az ifi futsal Európa-bajnokságot szeptember 3–10. között rendezik meg Jaénben, a román válogatott pedig az A-csoportban 4-én a házigazda és címvédő spanyolokkal, 5-én az ukránokkal és 7-én az ezüstérmes horvátokkal találkozik. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.