Vannak emberek, akik gyakran menekülnek a jelen feladatai elől a múltba vagy a jövőbe. Nincsenek ott igazán, ahol vannak, mert az eszük már a következő feladaton jár. Vagy éppen elmerengenek a múlt dicsőségén, esetleg bénítják őket a múlt kudarcai, s nem haladnak az éppen soron következő feladattal. Hiányzik a jelen az életükből. Halogatják a feladatok megoldását, vagy már ma cipelni akarják a holnap terhét is, aggodalmaskodnak.

Jézus mindig a jelenben élt. Tudta, hogy honnan jött, és tudta, hogy miért jött – tehát rendben volt a múltja és a jövője is, s ezért minden figyelme, ereje megmaradt a mára. Mindig felismerte és elvégezte az éppen soron következő szolgálatot. Megy Jairusz házához, de közben meggyógyítja a vérfolyásos asszonyt is. Kész éjjel is fogadni Nikodémust, egész éjszakai szenvedése után hajnalban észreveszi a tagadó Pétert, a kereszten is gondol édesanyja jövőjére, és közben üdvözíti a vele megfeszített gonosztevőt… Mindezt kapkodás nélkül, mindent a maga idejében.

A halogatás egyik következménye, hogy nem biztos, hogy lesz alkalom pótolni az elvégzendőt. A másik, hogy megvan az akkori feladat is, s ha nem győzzük, felhalmozódik a mulasztás, s az újabb bajok forrása lesz.

Mi kell ahhoz, hogy valakit Isten jól használhasson a mában? Rendezett múlt és rendezett jövő. Aki bocsánatot kapott minden múltbeli bűnére, mulasztására, s aki tudja, hogy Istennél van elkészítve a jövője, beleértve az örökkévalóságot is, annak minden ereje megmarad a jelen feladataira, tud örömmel élni, kész mindig az éppen szükséges szolgálatra, érzékeli, mikor minek van itt az ideje, és nem vonakodik cselekedni, de nem is akarja ma elvégezni a holnap feladatait.

Tanuljunk Jézussal örömmel élni a mában!

Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja