Testmozgásra mindannyiunknak szükségünk van, a gyermekeknek pedig annál is inkább. A fejlődő szervezet egészséges növekedésében, az izmok és csontozat megfelelő fejlődésében, de a szocializációban és a rengeteg energia levezetésében is hatalmas szerepe van a sportnak és az edzésnek.
A SepsiTri Sport Klub alapítója, Imreh László – aki többszörös országos triatlonbajnok – idén tavasszal úgy döntött, elkezd labdarúgást oktatni 5 és 9 év közötti gyermekeknek. Mivel a vakációban a családi nyaralások nem tették lehetővé a felkészülés folytatását, így júliusban és augusztusban szünetelt a munka, viszont szeptember 5-én ismét elkezdik az edzéseket. A 31 éves edző a nyári szünetet megelőzően tizennégy gyereket edzett heti rendszerességgel, azonban szeptembertől szeretne két csoportot indítani. Az 5–7 évesek a kezdő, a 8–9 évesek pedig a haladó csoportban tanulhatják a futball csínját-bínját.
Imreh László úgy gondolja, játék közben a gyerek megnyílik, feloldódik, és észrevétlenül elkezd a társaival barátkozni, kapcsolatot teremteni, ami a későbbiek során a való életben is kedvezően befolyásolja a kapcsolatai alakulását. A labdajátékok rendkívül kedvező hatással vannak a gyerekek személyiségfejlődésére: megtanítanak csapatban dolgozni, együttműködni, a közös jóért küzdeni. Észrevétlenül átadja nekik, hogy együtt többre képesek, mint egyedül, sőt, az ilyen sportok a stratégiai gondolkodás elsajátítására is alkalmasak.
„Egyelőre két csoporttal szeretnék dolgozni, hetente legalább két labdás edzést tartanék teremben vagy a szabad levegőn, ez természetesen az időjárástól függ, valamint ha úgy alakul, időnként erőnléti tréningeket is végeznénk. Szeretnék hétvégenként táborokat, összerázókat, csapatépítőket szervezni, illetve arra is gondoltam, hogy akár a szülőkkel együtt kirándulhatnánk vagy túrázhatnánk. Tapasztalatból mondhatom, hogy az edzések beleférnek az iskola és az esetleges pluszórák mellett. Azt akarom, hogy a gyermekeket az alapoktól kezdve bevezessem a labdarúgásba. A mezeket és az edzéshez szükséges felszereléseket már beszereztem” – fogalmazott az edző.
Imreh László hozzátette, a labdarúgóedzések mellett szívesen vállal atlétika- és személyi edzéseket, valamint fizikai felkészítést amatőröknek és sportolóknak egyaránt. Elmondta, bővítené a támogatók körét, eddig néhány cég felkarolta a klubot, viszont több éttermet szeretne bevonni a kezdeményezésbe, így pedig kedvezményben részesülhetnének a klubhoz tartozó gyerekek és szüleik. Részletesebb információkkal Imreh László telefonon szolgál: 0741 018 194. (miska)