Kormányalakítási tárgyalásokAz RMDSZ az utolsó akadály

2008. december 13., szombat, Közélet

Az RMDSZ esetleges kormányzati szerepvállalása jelenti az utolsó akadályt a Demokrata-Liberális Párt (D-LP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) közötti nagykoalíció kormányprogramjának aláírása előtt ― közölte tegnap Mircea Geoană, miután a két párt küldöttsége ismét találkozott. Az SZDP elnöke elmondta: a Partnerség Romániáért című kormányprogramot több mint kilencven százalékban véglegesítették, az SZDP azonban továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az RMDSZ-t ne vegyék be a kormányba. Leszögezte, a Demokrata Párttól várnak megoldást a problémára. Miron Mitrea viszont egyenesen azt állította, fennáll annak a kockázata, hogy az RMDSZ miatt a két párt koalíciója dugába dőljön.

Mitrea bizakodó, és reméli, hogy a két párt elnöke már vasárnap aláírhatja a kormányprogramot, hiszen az alkotmányban rögzített ütemtervnek megfelelően a parlamentnek december 22-ig bizalmat kellene szavaznia az új kormánynak.

Emil Boc D-LP-elnök megerősítette, hogy a két párt számos elvi kérdésben közös nevezőre jutott, ugyanakkor cáfolta, hogy a minisztériumok elosztásáról és személyekről szó esett volna az eddigi tárgyalásokon, mert erről csakis a kormányprogram véglegesítése után egyeztetnek. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalását illetően Boc elmondta: ma a D-LP megvitatja a kérdést, s egyeztet az RMDSZ vezetőivel is. Hozzátette: igyekeznek olyan megoldást találni, hogy az SZDP se kényszerüljön a párton belül széles körben támogatott álláspontjának felülvizsgálatára, de a demokraták se szegjék meg az RMDSZ-nek tett ígéretüket, miszerint együtt fognak kormánykoalíciót alkotni.

Traian Băsescu szerint december 22-ig bizonyosan lesz kormánya Romániának. ,,Nem számít, hogy milyen, de lesz" — válaszolt újságírói kérdésre a Brüsszelből hazatérő államfő. Ugyanakkor leszögezte, hogy az RMDSZ volt az első politikai párt, amely kormányzási szándékát jelezte a D-LP-nek, így a pártnak erkölcsi kötelezettsége van a szövetséggel szemben.

Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerint az Európai Néppárt — amelynek a D-LP és az RMDSZ is tagja — határozottan szorgalmazza a szövetség kormányzati szerepvállalását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2008-12-13: Világfigyelő - Váry O. Péter:

Röviden

A vegyes bizottságok fontosak
Meg kell nézni alaposan, hogy miként, mennyire működnek az egyes magyar—szlovák kormányközi vegyes bizottságok — mondta Göncz Kinga külügyminiszter annak kapcsán, hogy hétfőn Budapesten ismét tárgyalóasztalhoz ül Ján Kubis szlovák külügyminiszterrel. A magyar diplomácia irányítójának nyilatkozata szerint a magyar—szlovák alapszerződésben előírt kormányközi vegyes bizottságok működése kiemelkedő fontosságú a felmerülő gyakorlati problémák kezelésében. Kubis a Népszabadság tegnapi számában megjelent nyilatkozatában azt mondta: nincs szükség Szlovákiában kisebbségi törvényre, mert a kisebbségek jogait az alkotmány és számos jogszabály szavatolja.
2008-12-13: Közélet - Hecser László:

Székely kézművesek Nagyajtán

A Nagyajtán szervezett Erdővidéki kézművesvásáron két helyi csoport is jelen volt termékeivel. Az unitárius nőszövetség tagjai gyöngyöt fűzve teremtenek pénzalapot az épülő közösségi ház felszerelésére, a Kriza János Általános Iskola diákjai — talán nem korai kijelenteni — a helyi bútorfestés alapjait teremtik meg.