Néhány nappal azelőtt súlyos állapotban vitték kórházba Szekszárdra. A kis házhoz, mely fent állt magasan a dombon, nem mehetett fel a mentő, gólya viszi a fiát-módon vitték le a völgyben várakozó mentőautóhoz. Aztán halálhíre érkezett, most koporsóját kísérik.

Itt, Mázán magyar és német népcsoport él, a halott meg igen messziről, Erdélyből érkezett közéjük. A bányászház, melyben feleségével lakott, szerény volt, szoba-konyhás ikerházikó, olyan, mint a többi szénbányászé. Az elhunyt életéről, múltjáról szinte szót se ejtettek, hivatalos személy, aki pályáját méltatta volna, nem volt a gyászolók között. 

A messziről jött idegen megpihent a mecseki földben. Pávai Vajna Ferencet temették 1964. január 15-én.

Páva a Háromszéki medence keleti részén, a történelmi Orbaiszéken található, Kovászna szomszédságában. A település neve a XVI. században Pawa alakban fordul elő. Nevét valószínű a nyírfajdról kapta, amit a székelyek vad pávának neveztek, és amely nagy számban előfordult a falu mögött elterülő rengetegben. 

A Pávai Vajnák közül többen ismert történelmi személyek voltak. Pávai Vajna Krisztina Bolyai Farkas, a nagy matematikus édesanyja volt. Antos Ferencné Pávai Vajna Anna (született 1797-ben Zágonban) nyolc gyermeket nevelt fel, fiai jó hazafiak voltak, János ezredes, Ferenc őrnagy volt a honvéd hadseregben, mindketten várfogságot is szenvedtek a megtorlás éveiben. Szotyori Nagy Tamásné Pávai Vajna Teréz (született 1805-ben Zágonban) sok üldözött szabadságharcost segített 1849 után, bujtatta a menekülő honvédeket. 1854-ben a székely ellenállás egyik vezérét, Váradi Ferenc volt huszártisztet is több héten át rejtegette Szotyorban. A szotyori kúriában megfordult a választókerületét látogató Jókai Mór 1884 áprilisában, majd Mikszáth is 1877-ben.

Pávai Vajna Ferenc a Nagyenyed melletti Csongván született 1886. március 6-án. Édesanyja László Mária, édesapja Pávai Vajna Elek (1822–1894) ismert ügyvéd, Kossuth hadbírója volt, ezért a szabadságharc leverése után halálra ítélték, majd a kegyelem hatévi várfogságra változtatta az ítéletet. Háromszor nősült, hatvannégy éves volt, mikor Ferenc fia született. 

A gyermeket Oláhlapádon nevelték, miután a család csongvai birtokait az apa hibájából elveszítette. A falu földrajzi viszonyai és néprajza igen érdekelte a fiatal Pávai Vajna Ferencet, 1907-ben Oláhlapádi babonák és népi gyógymódok címen gyűjteményt jelentetett meg az Etnographia XVIII. kötetében. Kilencéves volt, amikor édesapja meghalt, ekkor Nagyenyedre került, ahol tanárai hamar felismerték kiváló képességeit, biztatták a továbbtanulásra. Egyik nagybátyja jeles botanikus, paleontológus volt. Talán az ő hatására is a földrajz, történelem felé fordult. Tanárai nagy hatással voltak rá, ellátták könyvekkel, bejárták diákjaikkal a Nagy Pietrosz-hegyet, ők biztatták, hogy első írásait küldje be a Földrajzi Közlönybe, amely közölte is ezeket az első dolgozatokat. A hírneves kollégium formálta tudását, személyiségét. A játék helyett az erdőket, hegyeket járta, elméleti tudását sok gyakorlati tapasztalattal egészítve ki. Szűkebb környezete „kis természettudósnak” tartotta.

Enyeden érettségizett, majd 1906-ban beiratkozott Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára, de felvette tárgyai közé a természetrajz, földrajz, kémia tárgyakat is, és nemsokára a geológia lett tanulmányának fő irányvonala. Azért a geológia tanulmányai alatt is bejárt Beöthy Zsolt irodalomtörténész előadásaira, és a Nyugat irodalmi estjeit is látogatta. A doktorátus után, 1911-től Selmecbányán az ásvány-földrajz professzorának, Böckh Hugónak a tanársegéde lett. Részt vett Erdélyben, Horvátországban, a Dunántúlon zajló szén-hidrogén-kutatási munkálatokban.

1914–1916 között tüzérként szolgált Komáromban, nem frontkatonaként. Leszerelése után a Károlyi-kormány 1918-ban geológiai főmérnökké nevezte ki. Feladata volt az alföldi mélyfúrások felügyelete. Ez nagyon testre szabott feladat volt, mert mindig fontosnak tartotta a geológiai fúrások eredményét közgazdasági-társadalmi hasznossági szempontból is vizsgálni, nem is titkolta, hogy Magyarországot „fürdőországgá” lehetne tenni a hévforrások feltárásával. Előadásaival hívta fel a figyelmet a föld alatti kincsek kiaknázására, mindig hangsúlyozta a nemzetgazdasági hasznosságot is.

1920-ban már Budapesten a Pénzügyminisztérium Bányászati Főosztálya kutató geológusa lett, majd a Földtani Intézet főgeológusává nevezték ki. A húszas évektől már ismert tudós, föld- és ásványtani tudományok kandidátusa, a geológiai tudományok doktora, a hévizes barlangkeletkezési elmélet kidolgozója. Ekkor már a hazai kőolajföldtan és vízföldtan Európában is ismert úttörője, kollégájával, Papp Simonnal vesznek részt a kőolaj- és földgázlelőhelyek magyarországi feltárásában.

A megelőző munkálatok után 1925. október 26-án megkezdődik Hajdúszoboszlón a hévíz feltárása. Sikeres kutatásainak nyomán nevezték el a „hévizek atyjának”. Hatalmas ajándékot kapott a város a tudós geológustól, ami aztán a település jövőjét is meghatározta. 

1927-ben a Szinva völgyében meleg vizet keres, ott nem talál, de javaslatot tesz a tapolcai barlangfürdő létesítésére, mert ott talált meleg vizet. Elvégezte a tapolcai barlang vizének vizsgálatát, számos barlang leírásáról közölt tudományos cikket Erdélyben is. A hévíz felhasználása a gyógyászaton túl is érdekelte, például kertészetek energiaellátását is a hévízzel történő fűtéssel képzelte el. 

1958-ban aztán, amikor Tapolcát Miskolchoz csatolták, megkezdődött a fürdő kiépítése, de ekkor már a feltáró tudós nagyon messze volt a tudományos élettől. Igaz, a késői utódok nem felejtették el azt az embert, akinek sokat köszönhet Tapolca. Lillafüreden a Palotaszálló mellett Pávai Vajna sétány, Pávai Vajna Emlékhely őrzi nevét. 

Folyamatosan tárta fel a szegedi, nádudvari, karcagi, debreceni, szolnoki hévízlelőhelyeket. A Rudas Fürdő gyógyvizét is ő találta meg és tárta fel, a Tabánban, a Margitszigeten, a Városligetben is végzett mélyfúrásokat.

Sokan a „geológia apostolának” is nevezték. Akadályokat nem ismert, a kitűzött célja felé haladt egész pályája alatt. Mint minden „apostolt”, őt is érte gáncsoskodás, kritika, akadályoztatás. A kicsinyes környezet, a sok elmérgesedett szakmai vita olykor ellehetetlenítette munkáját, és bár 1944-ben miniszteri tanácsos címet kapott, megérezte mellőzését. Feleségével, Pávai Vajna Annával (1896–1964), aki egyben közeli rokona, unokatestvére volt, 1934-ben kötöttek házasságot. Anna hűséges társa volt, férjét mindenben támogatta.

Pávai Vajna Ferenc mindvégig bízott magában, kiválóan felkészült szakember volt. Munkája során több gyógyfürdő és gyógytermálkút jött létre Magyarországon. Például 1928-ban a Karcag körüli tanyavilágban a feltárt gyógyvíznek köszönhetően a harmincas években épült ki Berek falu, ma keresett üdülőhely, Karcag közigazgatásához tartozik. A karcagiak is megbecsülik jótevőjüket, az új gyógyszálló a tudós nevét viseli, valamint egy utca is. Igaz, ez is csak holta után történt, életében nem kapta meg ezért a munkájáért az elismerést, csak az utókor szépített rajta valamit. 

Külföldön is tartott előadásokat, Madridban a geológiai kutatásokról, Toscanában a geotermikus kutatási eredményekről számolt be, ekkor már nemzetközi hírű szakemberként.

A politikai életben nem vállalt szerepet, sem a nácikkal, sem a kommunistákkal nem cseresznyézett egy tálból. Életében, amikor csak lehetett, elítélte a trianoni döntést, ami 1945 után a hivatalosságoknak már nem tetszett. Budapest ostromát a Bem József út 7. Szám alatti házának pincéjében vészelte át feleségével, közben az üllői tanyáján lévő gazdasága a pusztítás martaléka lett. A házát felgyújtották, mindenét elpusztították. 

Az 1945-ben megalakult politikai rendőrség, mint „kizsákmányoló birtokost” először börtönbe veti, németbarát, cselédnyúzó vádakkal illeti, munkatáborba hurcolják, ahol favágóként dolgozik.

1947-ben megpróbál önállósodni, geológiai kutató irodát akar nyitni, de „kulák” múltja ebben is akadályozza. A korábban Kecskeméten telepített barackosát is elvették, semmi magánvagyona nem maradt.

Csak 1954-ben adtak neki szakmájának megfelelő munkát, amikor Nagymányok, Szászvár, Magyaregregy térségében szénkutatással bízták meg, majd a mecseki szénbányához került geológusnak. 1957-ig dolgozhatott a Komlói Szénbányászati Tröszt mázai bányájában, ekkor végleg nyugdíjba küldték. 

Tíz évig élt kitelepített, osztályidegen címkével, teljesen mellőzötten a nemzetközi tudós geológus, míg végül a kis bányászház lett az otthona a Mecsek lábánál. Hiába írta a Földtani Intézet akkori főigazgatójának, Reich Lajosnak címzett levelében: „Nekem már se égen, se földön semmim sincsen, csak tudásom, sok tapasztalatom és munkaakarásom, nem pozíciót, hanem hozzám illő munkát kérek.” Sem munkát, sem megfelelő életkörülményeket nem kapott. Olyanok döntöttek életéről, akik nyomába sem értek, csak kiszolgálták a hatalmat. 

Az a nemzetközi hírű geológus, aki Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban ismert volt, méltatlan körülmények között élte le élete utolsó éveit. Súlyos ízületi bántalmaira hivatkozva írt Hajdúszoboszlóra, hogy ott kezelést kaphasson, de „nincs módunkban fogadni” – volt a válasz.

Mindvégig tartotta a kapcsolatot Sepsiszentgyörgyön élő rokonaival, dr. Vajna Mihály orvossal és családjával, sűrűn levelezett velük. Korábban, a harmincas években mélyfúrást végzett Kovászna térségében, meleg gyógyvízlelőhelyre bukkant. Tudni szerette volna, feltárták-e a forrást? Erről mindmáig nincsen semmi hír.

A világra a mázai magányból is odafigyelt, számtalan tudományos folyóiratot járatott, hiszen több nyelven olvasott. Kőzetminták, régi kéziratok vették körül mázai házikójában, némaság, mellőzés, méltatlan életkörülmények között vergődött, holott tudásával mindenkoron szolgálatot tehetett volna hazájának. Szegénységben élt, ő, „a föld lelkének lelkes vallatója”, mindennapi gondok között. Elvágyódva kérelmezte szüntelen, hogy engedjék Debrecenben vagy Hajdúszoboszlón letelepedni, de kérése süket fülekre talált. Leveleket írt azokra a településekre, amelyekkel jót tett, jobb lakást kért, ahol tudományos kutatásait folytathatná, de válasz senkitől sem kapott. Egy barátja kérdezte, hogy miért nem megy el tudományos konferenciákra, ő azt válaszolta, hogy senki nem hívta meg, de egyébként se pénze, se megfelelő ruhája nincs az utazáshoz.

Annyira elfelejtették, hogy még az 1959-ben szerkesztett Új Magyar Lexikonba se került be a neve, munkássága. Szomorúan jegyezte meg „…az Új Magyar Lexikon szerint nemcsak nem vagyok, de nem is voltam, és nem is csináltam semmit, úgy látszik, a megelőző lexikonok hazudtak. Na persze vigasztaló, hogy sokan vagyunk ilyenek, s a hely kellett másoknak.” Munkásságához és szelleméhez méltatlan körülmények között halt meg, kiábrándulva a hálátlan világból.

Valószínű, a mindenáron konszolidálódni akaró Kádár-kormány „nesze semmi, fogd meg jól” kitüntetést nyújtott át neki 1960. július 30-án Szekér Gyula, a nehézipari miniszter helyettese által, „elismeréséül annak a lankadatlan küzdelemnek, elszánt bizakodásnak és jövőbe mutató eredményességnek, melyet Pávai Vajna Ferenc a magyar kőolaj- és földgázkincs feltárása érdekében csaknem négy évtizede vívott.” Viszont sem méltó állást, sem lakást nem adtak e kitüntetéssel együtt, maradt a bányászviskóban, és ott is halt meg.

Halála után súlyos beteg feleségét a rokonai Szolnokra viszik, ő úgy döntött, hogy férjét exhumáltatja és a szolnoki temetőbe viteti.

1976-ban a hajdúszoboszlói tanács talán önvizsgálatot tartott, és úgy határozott, hogy elfeledett jótevőjét méltó helyre temeti, díszsírhelyre. 1981-ben feleségével együtt temették a város által adományozott sírhelyre. A sírhelyet aztán 2007-ben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította. (Volt-e még más magyar tudós, aki egyszer halt meg, de háromszor temették?)

Szobrát, Somogyi Árpád alkotását a hajdúszoboszlói Szent István parkban, szemben a termál gyógyfürdővel állították fel. A településen általános iskola viseli a nevét, a közelében emlékfát ültettek a tiszteletére. A fürdőbejáratnál álló automatából lehet vásárolni a hajdúszoboszlói Pávai Vajna Ferenc természetes ásványvizet, mely 1996-tól viseli a geológus nevét. Az épület homlokzatán büszke felirat hirdeti, hogy ez itt Európa legnagyobb termál gyógyfürdője. 

A városnéző elálldogál a szobor előtt, és arra gondol, ha nem lett volna Pávai Vajna Ferenc, itt bizonyára nem lenne ez a gyógyfürdő sem, de a többi sem Magyarországon. 

Miskolc-Lillafüreden róla nevezték el a Hámori-tó melletti sétányt. A debreceni nagyerdőben a gyógyfürdő bejáratánál egy emléktáblát avattak Földvári Aladár professzor kezdeményezésére. „E fürdőtelepen az első fürdőházat Simonyi Óbester kezdeményezésére a városkapun kívül építtette Debrecen városa 1822-ben Povolny Ferenc debreceni építőmester klasszicista tervei alapján. A fürdő 1896-ban gőzfürdővel, 1925-ben hideg vizes úszómedencével bővült. Pávai Vajna Ferenc geológus eredményes kutatása alapján feltárt 70 fokos forrásvíz hasznosítására 1932-ben meleg vizes medencék épültek. 1933-ban fedett fürdő létesült. Az 1822-ben épült régi fürdő 1933-ban zander kezelésű termálfürdővé alakíttatott át. 1958–1959-ben épült fel a Nagyerdei Termál Gyógyfürdő”. 

Születésének 125. évfordulója alkalmából az MTA és a Magyarhoni Földtani Társulat emlékünnepséget szervezett, bemutatták életútját, tudományos munkásságát. Nem volt az Akadémia tagja, pedig már 1949-től a Magyarhoni Földtani Társulat tagjai közé választották, de alkotói periódusának legjobb szakaszában mintegy tíz évig megfosztották tudásának gyümölcsöztetésétől. 1976-ban post mortem Hajdúszoboszló díszpolgárává választották.

Szolnokon 2011. július 1-jén, Pávai Vajna Ferenc születésének 125. évfordulója alkalmából emlékkonferenciát szerveztek, koszorút helyeztek el a Verseghy Ferenc Könyvtár falán, a gyógyvíz feltárását pedig ez a felirat örökítette meg: „Hirdeti emlékét ez a kút is Pávai Vajna Ferencnek, a »hévíz atyjának«. Szolnok városa is szüntelen áldja nevét. A Tisza Szálló és Gyógyfürdő első termálvizét 1928-ban a jeles geológus segített felszínre hozni. A hatvanadik évfordulón emelte Szolnok város.” 

Serdült Benke Éva
(Egy nagyobb tanulmány rövidített változata)