Hírsaláta

2022. augusztus 30., kedd, Belföld

BUDAPESTI REPÜLŐJÁRATOK KOLOZSVÁRRÓL. Október közepén indítja el járatait Budapestre Bukarestből és Kolozsvárról az Air Connect; a román regionális start­up-légitársaság tájékoztatása szerint hetente két-két alkalommal, kedden és szombaton szállnak fel a gépek.

A járatok úgynevezett W alakban közlekednek a Bukarest–Budapest–Kolozsvár–Budapest–Bukarest útvonalon. A menetrend szerinti tervezett repülési idő Budapest és Kolozsvár között 1 óra 15 perc, Budapest és Bukarest között 1 óra 50 perc. Ami az árakat illeti, Bukarestből és Kolozsvárról is egyaránt 50,70 eurónál, azaz kb. 250 lejnél kezdődnek. Az Air Connect egyelőre egyetlen, 8 éves ATR 72-600-as repülőgéppel rendelkezik, amelynek fedélzetét 68 turistaosztályú üléssel szerelték fel. Az öt román magánbefektető által létrehozott startup-légitársaság 2022 augusztusában kezdte meg működését. (Transtelex)

NÉGYMILLIÓ LEJRE BÜNTETTEK. Az Országos Állat­egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) tegnapi közleménye értelmében június 27-e és augusztus 28-a között összesen 1970 ellenőrzést végeztek a vendéglátás, illetve az élelmiszer-kiskereskedelem terén tevékenykedő gazdasági szereplőknél. Ezek nyomán összesen 439 bírságot szabtak ki 4 075 800 lej értékben, egy vállalatot bezárattak, négynek pedig ideiglenesen felfüggesztették a tevékenységét. Ugyanakkor elrendelték 2116,74 kilo­gramm emberi fogyasztásra nem alkalmas élelmiszer (hústermékek, hal és haltermékek stb.) megsemmisítését. (Agerpres)

BETÖRTEK A SZENT MIHÁLY-TEMPLOMBA. Betörtek a frissen felújított és megáldott kolozsvári Szent Mihály-templomba szombatról vasárnapra virradó éjszaka. A tettes vagy tettesek szombaton kétszer is jártak a helyszínen. „Miután tegnap az egyik perselyt lopta el egy »élelmes« tolvaj, ma reggelre sokkal szomorúbb látványra ébredt Kolozsvár: a torony alatti egyik festett üvegablakot vasrúddal törték össze annak reményében, hogy ott bejutva tovább rabolhatnak” – tájékoztatott vasárnap László Attila főesperes-plébános. Végül tegnap sikerült elfogni a perselytolvajt, a festett üveg­ablak restaurálása több ezer euróba kerül. (Maszol/Szabadság)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2022-08-30: Belföld - :

Érvényben marad az energiaár-korlátozás

A miniszterelnök tegnap ígéretet tett a Romániai Városok Szövetsége és a Romániai Községek Szövetsége képviselőinek arra, hogy az idei télen érvényben maradnak az energiaárakat korlátozó és kompenzáló rendelkezések.
2022-08-30: Belföld - :

Nem számít a négy év átlaga

Az idei tanévtől nem fog beleszámítani a felvételi jegybe az 5–8. osztály tanulmányi átlaga, kizárólag az országos képességfelmérő vizsgán kapott osztályzat alapján rangsorolják majd őket – erről állapodtak meg a társadalmi párbeszéd bizottság tegnapi ülésén az oktatási minisztérium és a társadalmi partnerek képviselői.