Eredetileg a lehető legnagyobb, 110 gyermek befogadására alkalmas bölcsőde építését tervezte Sepsiszentgyörgy önkormányzata, ám egy váratlan akadály miatt egy közepes méretű, 70 férőhelyes kisdedóvóra módosította az erre vonatkozó régebbi határozatot.
A városháza a Nicolae Iorga utca végén, a Penny Áruház közelében rendelkezett a bölcsődeépítéshez szükséges telekkel, és ezzel pályázott a fejlesztési minisztérium által meghirdetett bölcsődeépítési programra, csakhogy időközben kiderült, a föld alatt található egy vezeték, amely a csendőrlaktanyához megy, erre pedig nem lehet ráépíteni semmit. Ezért lesz kisebb a bölcsőde a tervezettnél. Az építkezést a minisztérium finanszírozza, a város önrészként a közművesítést végzi el, és azt is vállalnia kell, hogy tizenöt évig nem változtat az épület rendeltetésén.
Maga a bölcsőde a minisztérium típusterve alapján készül el, és az ígéretek szerint korszerű, jól szigetelt, megújuló energiával is fűtött-hűtött épület lesz, amelyben a kisgyermekeket tízes csoportokban helyezik el, amíg a szülők dolgoznak; szakképzett személyzet foglalkozik majd velük. Az új bölcsődékben külön háló- és játszószobák, egészségügyi helyiség, konyha, mosókonyha, iroda és más kiszolgáló helyiségek is lesznek.
Sepsiszentgyörgyön jelenleg három bölcsőde működik: az Állomás és a Csíki negyedben, illetve a Kós Károly úton az egykori textilgyári villában, ezeket egy közös intézménnyé vonják össze. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.