Barót és környékeKészen állnak az iskolakezdésre

2022. augusztus 31., szerda, Közélet

A Gaál Mózes Általános Iskola vezetőségének megoldást kell találnia, hogy Baróton a tanteremhiányt megoldja. Felsőrákoson, Köpecen, Miklósváron, Bibarcfalván és Bodosban az önkormányzat és a szülők segítségével hol vizet vezettek, hol tetőt javítottak, hol fát tettek el.

  • Helyére került a téli tüzelő Köpecen. A szerző felvétele
    Helyére került a téli tüzelő Köpecen. A szerző felvétele

Baróton tavaly két nyolcadik végzett, idén viszont három ötödik kezd, így a tanteremhiány megoldása a legnagyobb gondja az iskolának. Nem elég még úgy sem, hogy a Petőfi utcai, a diákdombi és a néhai kantin épületében is minden helyet igyekeznek a legjobban kihasználni.

Miklósváron a katolikus egyház tulajdonában levő épületben az elmúlt években egy összevont osztály volt, ám idén úgy alakult a gyereklétszám – és egy ideig azt tartani is lehet –, hogy kétfelé lehet osztani őket. Ami jó a gyerekeknek, az némi gondot okoz az iskolavezetőségnek, hiszen új tantermet kell kialakítania. Megoldásként a katolikus egyház közösségi termét – célját megosztva – tanteremként is használják az elkövetkezőkben. Ugyanott oldják meg az óvodai oktatást is.

Felsőrákoson nemrégiben kalákában dolgoztak az oktatási körülmények javítása érdekében. A faluközösség a munkaerőt adta, az önkormányzat a szükséges anyagokat biztosította, hogy az iskola két épületének tetőszerkezetét megújítsák, egyet pedig lehetőségeik szerint kijavítsanak. Az óvodát az iskolához költöztetik, ezért a legkisebbek számára megfelelő mosdókat alakítottak ki és átszállították a bútorzatot. Rossz hír viszont a rákosiak számára, hogy a gyereklétszám csökkent – többjüket a gyermekvédelem költöztette el –, ezért mindegyik osztály annyira összezsugorodott, hogy még inkább fokozni kell az összevonást, így három helyett csak két osztály marad.

„Példás volt a felsőrákosiak összefogása, kezdve attól, ahogy László Tibor kezdeményezésére elkezdték a szervezkedést, majd ahogy a kivitelezés történt, vagy ahogy az asszonyok hozzájárultak, hogy az éhes férfiak jóllakhassanak. Nekik köszönhetően sokkal jobb körülmények fogadják idén az iskolásokat és az óvodásokat is. Fontos volt, hogy egy helyre kerüljenek a gyerekek, mert a közös infrastruktúra által jelentősen olcsóbb lesz a fűtésszámla és kisebbek az egyéb fenntartási költségeink is” – nyilatkozta Benedek-Huszár Erika igazgató.  

Köpecen jelentősebb be­ruházás tavaly történt (akadálymentesítették a bejáratot, illetve a mosdót az alagsorból a felső szintre költöztették), idén csak apróbb, tanév elején szükséges javításokat végeztek, s a szülők segítségével felvágták és eltették az önkormányzattól idejében megkapott tűzifát.

Bodosban és Bibarcfalván nem kellett nagyobb javítást végezniük, Bodosban is elrakták a fát, Bibarcfalván gázzal fűtenek.

A tanulók megfelelő szállításához két kisbusz kellene, de csak eggyel rendelkeznek. Mivel a köpeciek számára fontosabb ez – a köpecbányaiakat Köpecre kell vinni, az 5–8. osztályosokat viszont Barótra szállítják –, a továbbiakban is őket szolgálja, míg a bibarcfalviaknak és a bodosiaknak a tömegközlekedést kell igénybe venniük. A miklósvári épületbe víztisztító berendezést tettek, a felsőrákosi iskolát pedig csatlakoztatták a városi vízhálózathoz, vagyis várhatóan záros határidőn belül – még ellenőrzés alatt állnak – megkapják az egészségügyi engedélyt ebben a két helységben is.

Szinte mindenhol folytatódik a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal közösen elindított délutáni oktatási és étkeztetési program. Bodosban, Bibarcfalván, Felsőrákoson és Köpecen megfelelő számú érdeklődő volt, Miklósváron viszont alig hatan-heten jelezték igényüket a szolgáltatás iránt, annyival viszont nem fenntartható – mondotta Benedek-Huszár Erika.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-08-31: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Papíron sokan vagyunk

Emelje fel a kezét az, akit nem a „sokoldalúan fejlett szocialista társadalom” ötéves terveinek vagy más célkitűzései­nek örökös túlteljesítésére emlékeztet az idei népszámlálás eredménye. Megvan a 19 millió, éljen és virágozzék drága hazánk, Románia! Külön taps a statisztikai intézetnek, amely minden idők legrosszabbul megszervezett lakossági összeírásán is hozni tudta a tőle elvárt – vagy inkább számára előírt – számokat, mégpedig ugyancsak a régi időkre emlékeztető módon jóval a decemberi határidő előtt.
2022-08-31: Közélet - Iochom István:

Újranyílt a községi könyvtár (Szentkatolna)

Több mint tizenhat éves szünet után a felújított egykori szeszgyár épületében újraindult a községi könyvtár. Az önkormányzat által meghirdetett könyvtárosi állást Haurik-Bánffy Zsuzsa kapta meg. A könyvtár jelenleg mintegy háromezer kötettel rendelkezik és hétfőtől péntekig 8–16 óráig tart nyitva.