EMELNÉK A JUTALMAT. Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter közlése szerint első olvasatban tárgyalta tegnap a kormány a nemzetközi tantárgyversenyeken kiválóan teljesítő diákok jutalmának megemeléséről szóló határozattervezetet, melynek értelmében az első helyezést elérő tanulókat és az iskolájukat a jelenlegi 12 250 lej helyett 20 000 lejjel jutalmazzák, és jelentősen nőnek a második, illetve harmadik helyezésért járó összegek is. (Agerpres)
TÖRVÉNYTELEN LŐSZEREK HARGITA MEGYÉBEN. Lőszerek törvénytelen birtoklásának gyanújával indítottak vizsgálatot egy szentegyházi férfi ellen – tájékoztatott tegnap a Hargita megyei rendőrség. A közlemény szerint a gyanúsítottnak nincs érvényes fegyverviselési engedélye. A 37 éves férfi lakásában kedden tartottak házkutatást, az akció eredményeként pedig megállapították, hogy jogosulatlanul birtokolt gázfegyverlőszert és gumilövedéket. (Agerpres)
BÍRSÁG SZEXISTA KIJELENTÉSEK MIATT. Húszezer lejes bírságot rótt ki az Országos Diszkriminációellenes Tanács George Buhnici vloggerre a nőkkel kapcsolatos júliusi kijelentései miatt. A döntést egyöntetűen hozta meg a kilencfős testület jelen lévő hét tagja. Buhnici egy tengerparti fesztiválon készített interjúban többek között azt mondta, sok olyan nőt látott a tengerparton, akik nem néznek ki túl jól. „Azért jövünk a tengerre, hogy bőrt lássunk, és azt szeretném, hogy ne legyen a bőrön narancsbőr. Ha annyit fektetnétek a testedzésbe, mint a tetoválásokba, mindannyian sokkal jobban járnánk” – fogalmazott. (Agerpres)