Derzsi-Ráduly Kázmér középiskolai igazgató a kilencedik osztályba lépő diákoknak köszönetet mondott, amiért az erdővidéki iskolát választották, s ígérte, minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy megfelelő körülmények közt tanulhassanak, felébredjen tudásvágyuk, megismerjék a jól végzett munka örömét, és megízleljék az alkotás izgalmát. Ugyanakkor azt kérte, legyenek együttműködőek a tanári karral: tőlük valódi tudást kapnak, olyant, amelyre egész életben lehet biztonságosan építkezni. A szülőktől bizalmat kért, s reményét fejezte ki, évek múlva is úgy fogják gondolni, jó döntés volt gyerekeiket a Baróti Szabó Dávid Középiskolába íratni. A tanárkollégákat Böjte Csabát idézve arra buzdította, ne foglalkozzanak a világ hisztijével, inkább ültessék és gondozzák a kert fáit, a rózsabokrokat, figyeljenek egymásra és otthonukra, mert attól lesz jobb a világ és értékesebb az élet. „A mi feladatunk a diákok nevelése, tanítása. Próbáljunk meg ebben a feje tetejére állított világban is a legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint ennek eleget tenni. Tartsuk meg az óráinkat, töltsük ki azokat értelemmel és szeretettel, tanítsuk, neveljük és bátorítsuk diákjainkat és egymást. Mindenkor, de főként ebben a mostani zűrzavarban szükségük van a gyerekeknek rendszerre, tudatosságra, viszonyulási pontokra. Legyünk mi ezek a stabil viszonyulási pontok, legyünk iránytűk a számunkra. Most még inkább legyünk pedagógusok, és ne csak tanárok” – mondotta.

Benedek-Huszár János polgármester elnézést kért minden érdekelttől, hogy a megnyitót követően nem a befejezett új iskolaépületben kezdődik a tanév – bár a kivitelezőktől erre nemcsak szóban, de írott formában is többször ígéretet kapott. Az elöljáró aggodalmát fejezte ki: vajon a világ milyen irányba halad, vajon a mai nemzedéknek is át kell élnie azt, amit szüleik generációjának, amikor félni kellett az országok elridegülése miatt, amikor nem tudtuk, lesz-e, mivel kimelegítenünk otthonunkat, amikor gyertya lángja mellett kellett tanulni és közvilágítás híján sötétek voltak az utcák? „Nagyon sötét képet festettem itt a jövőről, de egy dolgot viszont megpróbáltunk megtenni, hogy minél inkább felborul a világ, annál inkább törekszünk itt egymás között a békére, az összefogásra, a harmóniára és arra, hogy bármilyen kritikus helyzetre felkészülve ti, diákok a tanárok vezetésével próbáljátok a lehető legjobbat kihozni magatokból, hogy egy következő újra felvirradó európai hajnalon ne a sereghajtók, hanem az éllovasok között lehessetek” – fogalmazott.

A megyei tanfelügyelőséget képviselő Marius Popescu azon élményeiről beszélt, melyek őt érték, amikor kilencedikesként először átlépte új iskolája küszöbét. Mint mondotta, nem tudja, melyik diák milyen céllal jött a Baróti Szabó Dávid Középiskolába, de azt igen, hogy a tanári kar mindent el fog követni, hogy ismereteket szerezzenek és készségeket fejlesszenek.

Benczédi Zsófia, Barót unitárius lelkésze áldásában a Prédikátor könyvéből vett igére támaszkodva a diákok számára sorsmeghatározó következő évekről szólt. Mint mondotta, időt kell találni az ölelésnek, a szeretetnek, a békességre való törekvésnek, és meg kell találni azt a megfelelő időt önmagunk és közösségeink építésére, értékeink megkeresésére is. „Ma, amikor újra itt vagyunk, drága ifjak, újra találkoztok, kívánom, hogy éljétek át ezeket az apró dolgokat, mert megvan az ideje a nevetésnek, a beszélgetésnek, a találkozásnak, és megvan az ideje az ölelésnek, megvan az ideje a barátságok kötésének. Kívánom hát számotokra, hogy minden időben igyekezzetek megtalálni a szeretetnek és békességnek áldott alkalmait. És ha ezek megvannak, hiszem, hogy ráadásul Isten mindent megad hozzájuk.”