Parkolóhelyeket alakít ki Sepsiszentgyörgy önkormányzata az Állomás negyedben, a Lendület sétányon.
A terület jelenleg a buszpályaudvarhoz tartozik, amit pár hónapja vásárolt meg a város, és úgy határozott augusztusi ülésén a tanács, hogy háromba osztja azt: a legnagyobb, központi rész (a tulajdonképpeni buszmegállóké) az épülettel egyben marad, a jövőben pedig az egészet az önkormányzati tulajdonban levő Multi-Trans helyi szállítóvállalat veszi át, a két szélét azonban leválasztják róla. Az egyik oldalon (a Szent Benedek római katolikus templom mögött) a kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységekre bérbe adott épületek alatti felület lesz külön telekkönyvezve, a másik oldalon pedig (a Lendület sétány szélén) egy sávot parkolóhelyek számára különítenek el. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.