Elhunyt II. Erzsébet királynő, az Egyesült Királyság uralkodója – közölte tegnap a Buckingham-palota. A királynőt életének 97., uralkodásának 71. esztendejében érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanatától elsőszülött fia, a 73 esztendős eddigi trónörökös, Károly a brit uralkodó. Károly trónra lépése azt is jelenti, hogy az új király idősebb fia, Vilmos cambridge-i herceg a trónörökös.
II. Erzsébet királynő 1952. február 6-án – édesapja, VI. György király halála után – lépett az Egyesült Királyság trónjára. Ő volt a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmost 1066 karácsonyán a londoni Westminster apátságban Anglia királyává koronázták, de egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő a trónon.
Noha a királynő már régóta gyengélkedett, mégis meglepetésként ért mindenkit, hogy orvosai csütörtökön közleményt adtak ki: a skóciai Balmoral kastélyában ápolják és „aggódnak az egészségéért”. Konkrétumról azonban nem esett szó.
A helyzet súlyosságát mégis sejtetni engedte, hogy II. Erzsébet a hagyományokkal ellentétben két nappal korábban ebben a kastélyban fogadta a leköszönő miniszterelnököt, Boris Johnsont, és itt nevezte ki az új kormányfőt, Liz Trusst is, valamint az a hír, miszerint Károly herceg és Vilmos herceg is Balmoralba utazott. Később Liz Truss azt írta közösségi oldalán: „az egész országot mélyen aggasztják a Buckingham-palotából érkező hírek. A gondolataim – és az Egyesült Királyságban élő emberek gondolatai – jelenleg Őfelségével, a királynővel és családjával vannak.”
Erzsébet idén februárban ünnepelte koronázásának hetvenedik évfordulóját. Amikor 1952-ben trónra lépett, még hét ország, vagyis az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, Pakisztán és Ceylon királynője volt, valamint ő lett a Nemzetközösség feje is.
Erzsébet 1926-ban született York hercegének és hercegnéjének, a későbbi VI. György brit királynak és Erzsébet királynénak elsőszülött gyermekeként. Édesapja 1936-ban lépett a trónra, azt követően, hogy bátyja, VIII. Eduárd király egy amerikai elvált asszony szerelméért lemondott.
Egyetlen testvére született, a 2000-ben elhunyt Margit királyi hercegnő. A tavaly elhunyt Fülöp edinburgh-i herceggel 1947. november 20-án kelt egybe. Házasságukból négy gyermek született: Károly walesi herceg, Anna brit királyi hercegnő, András yorki herceg és Eduárd wessexi gróf.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.