Vannak olyan “törvények”, amik persze valójában egyetlen rendeletben sem szerepelnek, paragrafus számuk sincsen, mégis a jelentőségük komolyabb, mint bármelyik hatósági szabályozásnak. Ezek az irányadók ugyanis a bensőben születnek, a bensőnek szólnak és a bensőn keresztül terjednek ki a külvilágba.
Mire képesek az együtt dobbanó szívek?
Az együttérzés egy híd. Egy összekötő híd a szívek között. Az olykor elárvult, magányos, reménytelen szívek között, akik az élet tengerének partján ide-oda vetődnek. Aztán olykor elérnek egy szigetet, majd sodródnak tovább. Ez a híd, azonban utat mutathat. Irányt adhat. Irányzékként szolgálhat. Nem lehúz, nem kényszerrel alakít, nem formál. Egyszerűen csak esélyt ad. Hogy mire? A valami többnek a meglátására, megélésére, megtestesítésére.
Az erkölcsi törvények egytől-egyig erre képesek. Ugyan betűkkel leírhatóak, hangokkal szavakká formálhatóak, de a valódi jelentőségük kizárólag a lélek nyelvén értelmezhető. Mert a lényeg nem az, hogy mit írunk, mondunk, hanem az, hogy mit érzünk? Az iránymutatás elkél manapság, mert nagy a sötétség. Aztán amikor az ember már önnön fáklyájává válik, akkor törvények nélkül is szabadon és szeretettel haladhat az útján. De addig, amíg nagy a köd, a homály, az éjszaka leple ráborul mindenkire, addig ezek a törvények világítótornyokként szolgálhatnak.
Mit nem csinálnak a világítótornyok?
Ugyan fényt adnak, tehát mutatják a jó irányt, de soha nem ugranak le a talapzatukról azért, hogy megmentsék azokat, akik a sötétben botorkálnak. Mert a helyes irány megtalálása és a fényig vezető út kijárása nem megúszható. Ám az együttérzés olyan hajtóerővé, olyan üzemanyaggá válhat, ami még a legnehezebb pillanatokat is könnyebbé varázsolhatja. Olykor nem kell ennél több, nem kell más, csak egy kis biztatás. Egy kis lendület, hév.
A világítótornyok tényleg soha nem sietnek senki segítésére, konkrétan. De minden lehetőséget, minden körülményt biztosítanak ahhoz, hogy végül a megváltás, az ön-megváltás megtörténjen. Az együttérzés épp ezért hasonlatos annyira a világítótornyokhoz. Mert nem akar senkit sem önakaratán kívül kihúzni a pácból, viszont megad minden eszközt ahhoz, hogy a megmenekülés megvalósulhasson. (X)