Erdélyi történelmi zászlókról értekezett Szekeres Attila István heraldikus, a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a Háromszék Történelmünk rovatának vezetője a szeptember 7–9-e között a Fogarasi Vármúzeumban tartott éves nemzetközi szimpóziumon.
Az előadó a július közepén Szlovénia fővárosában, Ljubljanában szervezett 29. Zászlótudományi Világkongresszuson angolul tartott előadását ismételte meg román nyelven, kiegészítve a kongresszus történéseiről szóló beszámolóval. Bemutatta az Erdélyi Fejedelemség korától az 1848–1849-es forradalomig terjedő történelmi zászlók széles skáláját. A zászlók rekonstrukcióinak elkészítését, valamint az elnöknek a világkongresszuson való részvételét Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata támogatta.
A fogarasi előadás során Szekeres Attila közölte, hogy a rendezvénysorozat alkalmával tartott közgyűlés keretében a Zászlótudományi Egyesületek Világszövetségének tagjává fogadták az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet, mely ezáltal a konföderáció egyetlen aktív romániai tagjává vált. Az erdélyi egyesület kérését ő maga tartotta fenn a közgyűlés előtt, képes beszámolót tartva a szervezet hazai és nemzetközi szerepléseiről. (m. i.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.